Auer és Debreceni egész meccset, Tóth Milán egy félidőt játszott

Auer és Debreceni egész meccset, Tóth Milán egy félidőt játszott

A Szombathelyi Haladás ezúttal három Illés Akadémia-növendéket vetett be.

 

Mátyus János két edzőmeccset is betervezett erre a hétre: szerdán a Ménfőcsanak ellen játszottak a zöld-fehérek, míg ma Mosonmagyaróvárra látogattak a vasiak. A hétközi találkozón nyertek a szombathelyiek (4–0), ezúttal azonban kikaptak (0–2).

Jelenlegi akadémistáink közül Auer Ákos és Debreceni Zalán a kezdőben kaptak helyet, míg Tóth Milán a második félidőre érkezett. A korábbiak közül Németh Márió, Jancsó András, Illés Bence és Szekér Ádám a Haladásban volt kezdő, míg Bokor Bence az óváriaknál. A kékeknél a szünetben csereként állt be Balogh Ferenc és Tóth Martin.

A júliusinak koránt sem nevezhető időjárási körülmények között lejátszott mérkőzésen fáradtnak tűnt a Haladás, a fiataljaink sem tudtak átlag feletti teljesítménnyel előrukkolni. Az NB II rajtjáig még két hét van hátra, addig pedig még két komoly felkészülési találkozó vár Medgyes Zoltánékra, ezek közül az első jövő kedden a magyar bajnok Ferencváros ellen lesz Szlovéniában.