Alaposan megdolgoztunk a sikerért

Alaposan megdolgoztunk a sikerért

A találkozó hajrájában esett találatnak köszönhetően 2–1-re verte akadémiánk U15-ös csapata a házigazda Ferencváros legénységét.

Ferencvárosi TC U15 – Illés Akadémia U15 1–2 (0–1)
Illés Aka. U15.:
Őri K. – Tasnádi Á. (Szilvási, 54.), Bolla Á., Kelemen M., Molnár L. – Szücs, Sági (Markó, 67.), Meskó – Szele (Klement, 54.), Krone, Tóth E. (Virág, 41.). Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerzők:
Krone (8., 11-esből, 0–1; 77., 1–2)

Annak ellenére, hogy széllel szemben játszottak a mieink, az első félidőben így is fölényt tudott kiharcolni Németh Richárd és Varga Roland legénysége. Ugyan a szokatlanul lassú műfüves pálya nem kedvezett a gyors passzokra épülő focinknak, de a 8. percben így is sikerült egy 11-est kiharcolnunk, amit Krone Niklas váltott gólra. A folytatásban is inkább a mieink domináltak és a félidő hajrájában kis híján növeltük az előnyünket, de Meskó Márk életerős lövését a hazaiak kapusa védeni tudta.

Az 1–0-s vezetésünkről induló második félidő első periódusában viszont már inkább a hazaiak diktálták a tempót, akik a 72. percben egyenlítettek is. Ezt követően egy szép támadásunk végén Markó Martin hozta helyzetbe Krone Niklast és támadónk második gólját szerezve beállította a mérkőzés 2–1-es végeredményét.

Úgy gondolom, hogy a szezon első mérkőzésén még nem volt egészen folyamatos a játékunk. Viszont a gyerekek sokat tettek a győzelemért, megdolgoztak ére. Mondhatni nem érdemtelenül hoztuk el a három bajnoki pontot a Ferencváros otthonából. Látjuk, hogy miben kell még fejlődnünk, dolgozunk tovább becsülettel

– fogalmazott Németh Richárd vezetőedző.