A jó játék kevés volt a pontszerzéshez

A jó játék kevés volt a pontszerzéshez

Leány U14-es csapatunk, első tavaszi bajnoki mérkőzésén, 2–0-ás vereséget szenvedett Balatonfüreden.

 

A Gődér Brigitta vezette Haladás-Viktória U14 Németh Zsófia – Ferenczi Hanna, Kopfensteiner Szonja, Kutasy Luca, Hopp Kata, Kovács Leila, Erdélyi Szofi, Varga Zsófia, Simon Enikő, Harmath Ramira, Csarnai Zita, Szélessy Hédi keretet játszatta.

A pont, vagy a pontok megszerzésének reményében utazott a Balaton északi partjára U14-es csapatunk. Igaz, az ismeretlenbe ugrottak fejest a lányok – bár a tavaszi szezonban járunk, a két csapat még nem találkozott, miután a fürediek nem álltak ki az őszi meccsre. Az első félidő igazolta is a várakozást, a „mi” Simon Enikőnk (az ellenfélben is játszott, sőt gólt is lőtt egy Simon Enikő), valamint Kopfensteiner Szonja és Varga Zsófi jó játékának köszönhetően a mezőnyben helyenként fölénybe is tudott kerülni a Haladás-Viktória – a góllövéssel viszont hadilábon álltak a mieink. A második játékrész már nem sikerült a mezőnyjátékban sem ilyen jól, az ellenfél átvette a parancsnokságot a középpályán, csapatunk pedig kénytelenek volt megtanulni azt a „törvényt”: rúgott gól nélkül meccset nyerni nem lehet, és pontot szerezni is csak ritkán…

A hazaiak végül 1–0-ás félidő után 2–0-ra győzték le a mieinket.

A vereség ellenére nem játszott rosszul csapatunk. Az első félidőben ügyesen futballoztak a lányok a mezőnyben, de helyenként talán túlságosan feltolták a védekezést, és ezt a fürediek egy ellentámadásból ki tudták használni. A második játékrészre rányomta a bélyegét Simon Enikő sérülése: kiválása után nem tudtuk pótolni őt a középpályán. Ebben a periódusban is egyéni akcióból szereztek gólt a balatonfürediek. Sajnos a fizikai különbséget, ugyanúgy, mint egy hete a felkészülési meccsen, nem tudtuk kompenzálni

– értékelte a mérkőzést Gődér Brigitta, U14-es csapatunk vezetőedzője.