A második félidőben kiütközött a Vasas nagyobb ereje

A második félidőben kiütközött a Vasas nagyobb ereje

Fordulás után potyogtak a gólok, sajnos mi csak egyszer találtunk be.

Vasas Kubala Akadémia U16 – Illés Akadémia U16 6–1 (1–0)
Illés Aka. U16.: Pataki – Horváth B., Mozsár, Frák, Stifter – Nagy B., Bonyhárd (Nagy R. H., 63.), Szvoboda – Mayer (Varga D., 55.), Pruska (Szemes, 75.), Udvardi (Takács, 63.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Varga D. (70., 11-esből, 3–1)

A Vasas KA a második, míg az Illés Akadémia a nyolcadik helyen zárta az U16-os kiemelt országos bajnokság első szakaszát, így mindkét gárda a „felsőházban” kezdhette a második etapot, ahová az angyalföldiek öt, míg a mieink nulla pontot hoztak magukkal. Így egyértelműen a hazai környezetben szereplő piros-kékek számítottak a mérkőzés esélyesének. Ennek ellenére az összecsapás első félideje kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Udvardi Ádám kis híján meg is szerezte a vezetést, ám lövése a kapufán csattant. Sajnos a hazigazdáknak több szerencséjük volt és a 40. percben Vecsey Zalán találatának köszönhetően előnybe kerültek.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, egészen az 57. minutumig maradt az 1–0-ás állás. Ezt követően azonban fölénybe kerültek a fővárosiak és végül 6–1-es győzelmet arattak. Kovács László tanítványai közül a csereként pályára lépő Varga Dominik lőtte a becsületgólunkat a találkozó 70. percében.

A mérkőzés első 60 percével elégedett vagyok. Jól védekeztünk a bajnokesélyes otthonában, bár az is igaz, hogy támadásban kevesebbet tudtunk nyújtani. A második játékrész derekán aztán kiütköztek a sérülésekből és erőnléti gondokból adódó problémáink, és így a Vasas felőrölte az ellenállásunkat. Úgy gondolom, hogy a folytatásban a nagyobb hangsúlyt a csapatjáték, valamint az egyének fejlődésére kell helyeznünk. Valamint elérni azt, hogy ne hatvan, hanem kilencven percen át tudjunk jó teljesítményt produkálni

– fogalmazott a derbit követően Kovács László vezetőedző.