A vereség ellenére, hasznos mérkőzést játszottak az U19-es lányok

A vereség ellenére, hasznos mérkőzést játszottak az U19-es lányok

Újabb fiúk elleni edzőmérkőzést tudhatnak maguk mögött leánycsapataink játékosai.

Haladás-Viktória–Illés Akadémia-Viktória U19 (Vegyes) – Haladás VSE U16 0–7 (0–2)
I. félidő: Kollár P. – Németh M., Gődér B., Pintér T., Kovács V. – J. Koprena, M. Sweatman, Csejtei E. – Feketevízi T., Szil T., Pintér P.
II. félidő: Kollár P. – Csáki E., Pintér T., Németh N., Simon F. – Molnár R., Pálfy B., Németh M. – Szabó L. – Mesterházy I., Kaszap K.

Újabb felkészülési mérkőzés szerepelt U19-es leány akadémistáink programjában, akik ezúttal a Haladás VSE U16-os fiúcsapatával mérkőztek meg. Az első félidőben túlnyomórészt a Székely Tibor vezette NB I-es csapat kapott szerepet Csejtei Emíliával, Pintér Teklával, valamint Németh Mirtillel kiegészülve, míg a második játékrészben a legidősebb akadémista korosztály kapott lehetőséget a 2006-os születésű Csáki Eszterrel, Mesterházy Ivett-tel, valamint a már az első félidőben is pályán lévő Pintér Teklával a soraiban. A találkozón javarészt ellenfelünk birtokolta a labdát, igyekezett használni fizikai fölényét, a mi energiáinkat főként a védekezés emésztette fel.

Összességében pozitívumként tekintek a mai mérkőzésre, még akkor is, ha jobbára a védekezéssel kellett foglalkoznunk. Ezt nagyon fegyelmezetten tettük, próbáltuk kompenzálni a fizikális különbséget. Három 2006-os születésű játékos, Csáki Eszter, Mesterházy Ivett, valamint Pintér Tekla is ott volt a csapatban, akikkel abszolút meg vagyok elégedve, jól megoldották a feladatukat. Úgy gondolom, maximálisan előnyünkre válnak ezek a mérkőzések, levonjuk belőle a következtetéseket, és dolgozunk tovább a jövő héten esedékes bajnoki rajtig

– értékelt az U19-esek vezetőedzője, Tebeli György