A technikás középpályás

A technikás középpályás

Az Illés Akadémián sokat fejlődött Schuszter Ronald szeretne megragadni a felnőttcsapatnál.

A szurkolók közül viszonylag kevesen tudták hová tenni a Soroksár elleni bajnokin a kezdőben helyet kapott Schuszter Ronaldot. A 17 éves, komlói születésű, a középpályán, a 8-as poszton szereplő futballista egy éve igazolt Felcsútról az Illés Akadémiára, és az előző U17-es bajnokságban 26-szor kezdő volt, kétszer csereként állt be, két gólt szerzett. Az U19-eseknél a magunk mögött hagyott bajnokságban pedig egyszer volt kezdő. A 2019/20-as kiírásban aztán már az U19-es csapatban szerepelt Schuszter, néhány hete pedig már a Supka Attila vezette NB II-es csapatnál edz. A Soroksár elleni bajnokin debütált a másodosztályban a kollégista fiatalember.

– Őszintén szólva először meglepődtem, amikor Supka Attila szólt, hogy kezdő leszek – mondta Schuszter. – Nem számítottam rá, annak is örültem volna, ha egyáltalán a keretben kapok helyet. Az igazsághoz tartozik, hogy a pénteki és szombati tréningen azért már sejtettem, hogy játszom majd, de azért ahogy említettem is, meglepődtem. Volt bennem némi egészséges izgalom, ami azonban görcsösségbe nem csapott át. A mester azt kérte tőlem, úgy játsszam, ahogy tudok, mutassam meg mire vagyok képes és természetesen tartsam be a taktikai utasításokat. Az első félidőben kaptam lehetőséget, habár nem sokat voltam játékban, úgy érzem nem nagyon hibáztam, igyekeztem jól megjátszani a labdákat, megoldani a feladatomat. Az U19-es csapat edzője, Oross Márton is azt mondta később, hogy szerinte jól futballoztam. Ami szembeötlő volt, hogy az U19-es meccsekhez képest nagyon gyors volt a játék, 45 perc alatt hét kilométert futottam – az U19-ben nem szoktam ennyit teljesíteni ennyi idő alatt. El is fáradtam, de a cserémnek csupán taktikai oka volt, a szakmai stáb is azt mondta, nem volt probléma a teljesítményemmel. Pár nap múlva éppen a békéscsabai meccs napján volt a születésnapom, itt nem kaptam lehetőséget, bár a kispadról nekem úgy tűnt, hozzá tudtam volna tenni a meccshez.

Schuszter Ronald akcióban

– Három hete edzek rendszeresen Szalay Szabolccsal a felnőtteknél, zökkenőmentes volt a beilleszkedésünk – folytatta Schuszter. – Az erősségeim? Technikás vagyok, jól látok a pályán, az utolsó passzokat meg tudom oldani, helyzetbe hozom társaimat. Viszont a gólszerzésben még fejlődnöm kell, kevés gólt lövök.

Schuszter egy esztendeje, a Puskás Akadémiától érkezett az Illés Akadémiára.

– Az első perctől kezdve jól éreztem magam Szombathelyen, rögtön befogadtak a társak az akadémián – jelezte a futballista. – Az Illés Akadémián a játékom is sokat javult, fizikálisan is előreléptem, kulcsember voltam az U17-es együttesben, most pedig már az U19-eseknél szerepelek. Bármennyire is jól érzem magam az Illés Akadémián, immáron az a célom, hogy most megragadjak a Haladás keretében, a következő lépés pedig a minél több játéklehetőség.