A tabella élén telelhet U15-ös együttesünk

A tabella élén telelhet U15-ös együttesünk

Sátori Barnabás és Varga Roland legénysége remek, helyenként kifejezetten látványos játékkal győzte le 5–0-ra a Sajóvölgye együttesét, így az első helyről várhatja majd a tavaszi folytatást.

Illés Akadémia U15 – Sajóvölgye FSE U15 5–0 (4–0)
Illés Aka. U15.: Németh B. – Abért B. (Pénzes, 41.), Rózsa (Abért O., 53.), Blum, Bécsy (Szabó B., 67.) – Németh R., László, Nagy K. (Őri B., 53.) – Zsiga (Vér, 41.), Palkó, Pécskai (Takács D., 53.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Palkó (8., 1–0), Pécskai (11., 2–0), Nagy K. (18., 3–0), László (22., 4–0), Szabó B. (72., 5–0)

Nagyon gyorsan sikerült megszereznie a vezetést U15-ös csapatunknak: a 8. percben Palkó Áron szelídített meg a leshatáron egy lecsorgó labdát, majd magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába. Nem sokkal később pedig már 2–0 volt ide: Pécskai Levente vezette a bal szélről befelé a lasztit, majd gondolt egyet és 18 méterről a bal alsó sarokba bombázott. A 18. minutumban aztán jött a harmadik találatunk is: Palkó áron szögletét Rózsa Máté fejelte kapura, ám a vendégek cerberusa védeni tudott. Balszerencséjére a kipattanó Nagy Kristóf elé került, aki tétovázás nélkül helyezett a hálóba. A 22. percben pedig már 4–0-ra vezettek Sátori Barnabás és Varga Roland tanítványai, ugyanis László Krisztián egy 17 méteres szabadrúgásból tekert tanítanivaló mozdulattal a jobb felső sarokba. A folyatásban ugyan Palkó Áron és Nagy Krisztián is növelhette volna az előnyünket, ám mivel újabb találat nem született, a félidőben 4–0 volt az állás.

Térfélcserét követően is a mieink maradtak támadásban, de a vendégek hálóőre előbb László Krisztián, majd pedig Palkó Áron lövését védte bravúrral. Nagy Kristóf fejese pedig centikkel kerülte el a kapuját. A 72. percben viszont már Siroki Szabolcs is tehetetlen volt: Szabó Bence 18 méterről lőtt a hálóba és ezzel be is állította az 5–0-s végeredményt.

Győzelmének köszönhetően U15-ös csapatunk az országos alapcsoport első helyén telelhet.

A héten történtek után egy csapattársukért is játszottak a srácok. A mérkőzést nem szeretném külön értékelni, de nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen gyerekekkel dolgozhatunk együtt

– nyilatkozta a találkozót követően Sátori Barnabás vezetőedző.