A rutin döntött ma

A rutin döntött ma

A 13 NB III-as múltat felmutató Honvéd ellen is voltak lehetőségeink.

Illés Akadémia U19 – Honvéd-MFA U19 0–3 (0–1)
Illés Aka. U19:
Molnár-Végh – Mayer, Halász, Frák, Kovács B. – Mozsár (Szvoboda, 57.), Kovács P., Tama (Bonyhárd, 72.) – Ötvös (Bolla B., 57.), Katona (Pruska, 86.), Horváth J. Vezetőedző: Horváth András.

Két hasonló eredményességű csapat találkozott Szombathelyen: az U19-es kiemelt csoport harmadik helyén álló, tizenhat pontos Illés Akadémia fogadta az egy egységgel és két pozícióval mögötte lévő Honvéd-MFA együttesét. A mieinknél Mohos Barnabás eltiltás miatt hiányzott, centerpozícióban pedig Katona István kezdett – azaz míg nálunk 2006-os születésű játékos is volt a kezdőben, addig a kispestieknél tizen már az NB III-ban játszanak folyamatosan.

A 6. percben a kispestieké volt az első lövési kísérlet, ezt Molnár-Végh Marcell hárította. Az első negyedóra végén komoly védelmi hibát követtünk el – ezt kihasználva pedig előnybe kerültek a kispestiek, 0–1. Ebben a periódusban nem is tudtunk igazi helyzetet kialakítani.

Az 50. percben zavartalanul lőhetett kapura a Gincsai, és 18 méterről a bal alsóba talált, 0–2. Ezt követően egyre inkább megbecsültük a labdát, át-áttevődött a játék a kispesti térfélre. Nem sokkal később született meg az első kapura tartó kísérletünk: Ötvös Gábriel beadását Tama Gergő fejelte kapura, de védett a kispesti kapus. Ahogy tette ezt Horváth József 21 méteres lövésénél is egy óra elteltével. A cserék is aktívan játszottak nálunk: míg mi újabb 2006-ost vetettünk be Bolla Bálint személyében, addig a Honvéd újabb három NB III-ast dobott csatába. A hajrában aztán újból a XI. kerületiek találtak be: egy kontra végén a 14 méteres lövés a bal oldali kapufáról vágódott a kapunkba, 0–3.

A mieink egyáltalán nem vallottak szégyent a felnőttfutballal kirukkoló Honvéddal szemben.

Úgy gondolom, hogy az NB III-ból visszajátszókkal telitűzdelt Honvéddal szemben helyt álltunk. Nyilvánvaló, hogy ez a Kispest rendívül erős volt: az egy vagy a két év nagy differenciát jelent. A hozzáállásunkra egy szavam nem lehet, igyekezett mindenki végrehajtani a feladatát, megtettek mindent a srácok a legjobb tudásuk szerint. Sajnálom a figyelmetlenségeiket: ezek vezettek a vendégek góljaihoz. 0–2-nél is voltak lehetőségeink, de nem tudtunk ma betalálni

– tekintett vissza a találkozóra Horváth András vezetőedző.