A pontrúgásokkal gyűlt meg a bajunk

A pontrúgásokkal gyűlt meg a bajunk

Hiába játszott szünet után határozottan jól U14-es csapatunk, mivel az első félidőben összeszedett hátrányát nem tudta ledolgozni és így 3–2-re kikapott.

Illés Akadémia U14 – Ferencvárosi TC U14 2–3 (0–3)
Illés Aka. U14.:
Varga N. – Bogdán (Börczi, 50.), Szakály (Angler J., 46.), Hányi D. (Tóth D., 70.), Nyári O. – Papp M., Hideg (Laczó, 70.), Kiss-Szécsényi (Mihály, 46.) – Horváth Á. (Tasnádi Zs., 70.), Sánta, Grádvohl (Bosnyák Botond, 70.). Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerző:
Bosnyák Botond (50., 1–3; 81., 2–3)

Jól kezdte a mérkőzést Nagy László legénysége és a 3. percben kis híján a vezetést is megszerezte, ám Horváth Ármin helyzetéből sajnos nem született gól. Ezt követően viszont kapkodóvá vált a mieink játéka, sok volt a technikai hiba, főként a védelemben. Ebből adódóan a Fradi át is vette az irányítást. Az első negyedóra végén pedig egy 11-est értékesítve előnybe is kerültek a fővárosiak, akik a folytatásban is támadásban maradtak. A félidő derekán pedig két szabadrúgásuk után is betaláltak, így a szünetben már 3–0 volt a javukra.

A második játékrész elején a jól beszálló cseréinknek is köszönhetően nagyot változott a játék képe. Az 50. percben Bosnyák Botond révén a szépítés is összejött. A továbbiakban a mieink komoly erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében. A 81. percben Mihály Dániel kapufáról kipattanó lövése után Bosnyák Botond újból be is talált a vendégek kapujába, ezzel pedig 3–2-re módosította az állást. A harmadik gólunkra azonban már nem maradt elég időnk és lehetőségünk, így pedig egygólos vereség lett a remek erőkből álló fővárosiak elleni derbi vége.

Minden mérkőzés előtt felhívom a gyerekek figyelmét arra, hogy jó játékosok. Viszont ilyen csapatok ellen, mint a Ferencváros, az dönti el a mérkőzéseket, hogy kinek van győztes mentalítása. Én most már nagyon negatívan értékelem azt, hogy sorozatban kapjuk a gólokat pontrúgásokból, illetve azokat követően. Még ha magasabb és erősebb is az ellenfél, ebben a korosztályban ezt még könnyebben le lehet védekezni. Ehhez azonban megfelelő mentalitás is kell. Ez intő jel, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Viszont a második félidőben fel tudtunk nőni a feladathoz. A cserék nagyon jól szálltak be, sokat tettek hozzá a játékunkhoz. Külön megemlíteném Bosnyák Botondot, Mihály Danit és Angler Jákobot is. Pedig ők termetre kisebbek, ám győztes mentalitással rendelkeznek. Főként nekik köszönhetően tudtunk visszajönni a mérkőzésbe egy nagyon erős Ferencváros ellen is. A szünet utáni játékhoz gratulálok a gyerekeknek, de összességében nem lehetek elégedett

– mondta a mérkőzés után Nagy László vezetőedző.