A női U17-es válogatottal játszott Bükön a Haladás-Viktória vegyescsapata

A női U17-es válogatottal játszott Bükön a Haladás-Viktória vegyescsapata

Felkészülési meccsen segítette a Bükön edzőtáborozó, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U17-es válogatott munkáját a Haladás-Viktória, amely tulajdonképpen „vegyes csapattal” játszott. A mérkőzés második félidejében többségében U19-es akadémistáink alkották Székely Tibor csapatát.

A Schumi Dorottya által irányított U17-es válogatott, amely az európai szövetség által kitalált új rendszerben tulajdonképpen már ősszel is „elitkörben” játszik, októberben a házigazda norvég, valamint az ír és a bolgár csapat lesz az ellenfele. A keretbe ezúttal az Illés Akadémia-Viktória FC két játékosa, Németh Adél és Csejtei Emília kapott meghívót, mindketten kezdőként léptek pályára klubtársaik ellen.

Újdonságot jelentett viszont, hogy a klubcsapatában, a Simple Női Ligában főként támadó feladatot kapó Németh Adél ezúttal jobbhátvédként szerepelt, és nyújtott nagyon jó teljesítményt. Határozottan játszott, nem csak, hogy nem kerülte a párharcokat, de bátran kereste is azokat és maradt energiája arra is, hogy belépjen a támadásokba. Csejtei Emi a középpályán kapott feladatot, méghozzá nem is akármilyet – ő találkozott a pálya középső részén Marlo Sweatmannel. Emi – abban a 45 percben, ami neki jutott – Adélhoz hasonlóan jól játszott, megszilárdíthatta helyét a keretben.

A végül 1–1-re végződött mérkőzésen a Haladás-Viktóriában az első félidőben – Nagy Dorottyával kiegészülve – az NB I-es csapat játszott, majd a szünetet követő sorcserénél a fiatalabbak kaptak lehetőséget. A szombathelyi gárda gólját Andrónyi Réka lőtte, rögtön a térfélcsere után. A két félidő közül a játék az elsőben volt dinamikusabb, de összességében mindkét csapat számára nagyon hasznos volt a mérkőzés.