Női U19-es csapatunk fantasztikus győzelmét, az aranyérem megszerzését természetesen a pálya mellett szurkolva nézte végig Rugovics Vendel, női akadémiánk szakmai igazgatója is. Az Illés Akadémia női szakága életében mérföldkőnek számító siker után szakmai vezetőnk első szavai a gratulációé és a köszöneté voltak.
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatnak, valamint a szakmai stáb tagjainak ehhez a fantasztikus sikerhez. Tebeli György vezetőedző és a stáb tagjai – Bíró Bence asszisztens-edző, Szvorda Melinda kapusedző, Orbán Attila erőnléti edző, Csillag Péter masszőr, Kovács Bálint videóelemző és ne hagyjuk ki a pszichológusokat, mentáltrénereket, Erős Viktóriát és Ősze-Márkus Ágnest se – az akadémia vezetőivel karöltve nagyszerű munkát végeztek, amelyet nagymértékben segített a felnőttcsapatunk és a legidősebb akadémista gárdánk közötti példaértékű, harmonikus együttműködés is. Nem szabad azt elfelejtünk, hogy ennek a csapatnak az alapjait Csertői-Juhász Anita és Markó Edina tették le! Ahhoz, hogy a szombati sikert értékelni tudjam és bemutassam a hátterét is, vissza kell ugranunk az időben és együtt nézni a lányok utolsó négy mérkőzését. Május 20-án, Szombathelyen, az Illés Akadémián vereséget szenvedtünk a Puskás Akadémiától, egy olyan mérkőzésen, amelyen nekünk bőven voltak hiányzóink – a súlyosan sérült Kiss-Lantos Hanna és Hécz Zsuzsi mellett a felnőtt csapatban pályára lépő Németh Adél és Pintér Tekla – az ellenfél viszont szinte komplett NB I-es csapattal érkezett. A vereség azt jelentette, csak abban az esetben lehetünk bajnokok, ha az előttünk álló három mérkőzést megnyerjük és még az sem mindegy, milyen eredménnyel. Komoly mentális tervet dolgoztam ki az akadémia stábjával. Azt kértem, csak előre nézzünk, úgy készüljünk a Puskás elleni újabb találkozóra, majd a pécsi és a Ferencváros elleni hazai összecsapásra. Bevontuk a sportpszichológusokat, ők is óriási munkát végeztek és a lányok is többször összejöttek, hogy egymás között kibeszéljék a problémákat, erősítsék az elszántságukat. Négy nappal a szombathelyi vereség után már „fordított” meccset játszottunk Felcsúton, mi voltunk fölényben és nyerni tudtunk. Következett a PMFC elleni találkozó, amelyre esélyesként utaztunk, de tudtuk, hogy a vetélytárs FTC-Telekom MTK elleni meccsére, a gólkülönbségre is figyelni kell. Ahhoz, hogy maradjon esély a bajnoki címre, legalább ugyanakkora különbséggel kellett nyernünk Pécsen, mint ahogy a Ferencváros legyűri az MTK-t. A Fradi 10–2-re, azaz nyolc góllal nyert. Ez lett a lecke a mieink számára is, de a 80. percben még „csak” 4–0-ra vezettünk. Az utolsó tíz percben elképesztő akarással, mentális töltettel ment előre a csapat: lőttünk négy újabb gólt, a negyediket Kránicz Viki a 89. percben! Megmaradt az esély az aranyéremre! A szombati „döntő” kapcsán azt gondolom – és ez az utolsó három forduló mérkőzéseire egyben is igaz – nem elsősorban futballszakmai sikert arattunk: a gyerekek olyan mentális erőről tettek tanúbizonyságot, ami igazán ritka. Ezzel persze nem akarom kisebbíteni Tebeli Gyuri és a stábja nagyszerű munkáját, érdemét. Remekül felkészítették a csapatot a várható játékszituációkból, amit a videóelemzéseket értékelve elterveztünk az mind ült, nagyszerűen játszott a csapat – de a sikerhez most kellett az az érzelmi töltet is, amellyel a lányok egymásért, az akadémiáért is küzdve, le tudták győzni egyébként kiváló, nagyon erős csapatot alkotó vetélytársukat.
