A második félidőben remekeltek U14-eseink

A második félidőben remekeltek U14-eseink

Hiába vezetett még a szünetben 2–0-ra az ETO, a végén akadémistáink ünnepelhettek 3–2-es győzelmet.

ETO FC Győr U14 – Illés Akadémia U14 2–3 (2–0)
Illés Aka. U14:
Varga N. – Bogdán (Laczó, 61.), Szakály, Hányi D., Angler J. (Moldován, 66.) – Hideg, Módly (Szabó B., 41.), Nyári – Grádvohl (Axnix, 66.), Sánta, Papp M. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők:
Sánta (54., 2–1; 68., 2–2), Szabó B. (69., 2–3)

Egyértelműen Nagy László és Biegner Dániel tanítványai kezdték sokkal jobban a két zöld-fehér gárda rangadóját. A mérkőzés első nagy helyzetére sem kellett sokat várni, ugyanis a 10. percben egy remek beívelés után Nyári Olivér csak centiméterekkel bólintott a kapu mellé. Nem sokkal később Hideg Botond fejese jelentett komoly gólszerzési lehetőséget a számunkra, ám ezt követően is maradt a 0–0-s döntetlen. A 28. minutumban viszont mondhatni teljesen váratlanul vezetést szerzett az ETO: az első hazai helyzetet Balogh Benedek váltotta gólra. A félidő hajrájában pedig egy 11-esből még növelték is az előnyüket a Rába-partiak – ezt korábbi játékosunk, Horváth Valentin harcolta ki egy remek csel után – így a hazaiak 2–0-ra mentek a szünetben.

A rövid pihenő alatt Nagy László megpróbálta tudatosítani a játékosainkban, hogy az akadémiánkra jellemző stílusjegyek megtartása mellett ezúttal azért a győzelem is fontos lenne, ugyanis a győriek elleni derbik mindig komoly presztízzsel bírnak. Akadémistáink a tanácsokat megfogadva óriási elánnal vetették magukat a küzdelembe és az 54. percben Sánta Richárd találatával összejött a szépítés. A 68. minutumban pedig Ricsi újabb gólját követően már 2–2-re állt a derbi. A középkezdés után aztán jött a hab a tortára: a csereként beálló 2010-es születésű Szabó Botond is beköszönt a győrieknek, így pedig ki is alakult a 3–2-es Illés Akadémia-győzelem.

Nagyon megérdemelte a csapatunk már a győzelmet, mert eddig hiába játszottunk többször is jól, a siker csak váratott magára. Ezért is mondtam a meccs előtt is a srácoknak, hogy az alapelveink megtartása mellett ma azért tegyünk meg mindent a sikerért is. Egy nagyon jó ETO volt az ellenfelünk! Az első félidőben egy picit kényelmesek voltunk és ezt a győriek kegyetlenül ki is használták. Viszont szünet után 0–2-ről álltunk fel, három gólt szereztünk. Ez mindenképpen óriási pozitívum. Ha ma a játék minőségével nem is lehettem tökéletesen elégedett, de ez a fordítás nagyon komoly fegyvertény. És nagy pozitívum a két 2010-es játékos teljesítménye: Módly Samu és Szabó Botond is kifejezetten jól teljesített. Utóbbi ráadásul győztes gólt szerzett. A mérkőzésen a győriek egyik ifjú futballistája súlyosnak tűnő kézsérülést szenvedett, neki jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk

 – fogalmazott Nagy László vezetőedző.