Hujber Gábor Youth B diploma boldog tulajdonosa

Hujber Gábor Youth B diploma boldog tulajdonosa

Az Illés Akadémia újabb edzője lépett előre szakmai vonalon.

U9-es csapatunk vezetőedzője, és U12-es korosztályunk asszisztens edzője, Hujber Gábor korábban UEFA C, majd az erre épülő UEFA B licensz birtokosa volt – most pedig a 10-15 év közötti korosztályok képzésében rendkívül fontos, UEFA Youth B diplomát szerezte meg.

Milyen tematika szerint zajlott a tanfolyam?

Szerencsések voltunk, hiszen a tanfolyam helyszíne Balatonfüred volt. Kéthetente egy oktatási nap szerepelt a programban. Délelőttönként mindig elméleti oktatáson vettünk részt: rengeteg interaktív beszélgetéssel és szituációs gyakorlattal, majd délután gyakorlatban is kipróbáltuk a tanultakat. Az oktatási napok általában estig tartottak, majd itthon valamennyi alkalommal egy házi feladat megírásával zártuk le. A tanfolyam elvégzéséhez összesen tizenkét beadandó munkát kellett felmutatni, míg a vizsgafeladatok között egy hazai akadémiai prezentációnak is szerepe volt. Maga a vizsga két részből állt, egy elméletiből és egy gyakorlatiból. Előbbi során online tesztet töltöttünk ki, míg utóbbi egy egésznapos programot jelentett a saját akadémián. Emellett a vizsgára készített edzésvázlatomat kellett bemutatnom és azt megvédenem. A pályán az U15-ös korosztállyal dolgoztattam végig a tréninget, majd egy újabb elbeszélgetésen megvitattuk magát a foglalkozást, elemeznem kellett a gyakorlatban bemutatott munkámat. Ezúton szeretném megköszöni Németh Richárd és Varga Roland segítségét, korosztályuk rendelkezésemre bocsátását!

Ki adta át a tananyagot, ki volt az, akitől tanultatok a tanfolyam során?

A tanfolyamot Pári Sándor MLSZ koordinátor vezette. Úgy érzem, hogy a többiekhez képest kicsit könnyebb helyzetben voltam, hiszen az UEFA B licencet is nála végeztem. Azaz ismertük egymást, ezáltal közvetlenebb volt a kapcsolatunk az egész tanfolyam alatt.

U9-es vezetőedzőség, U12-es asszisztensi munka, plusz még a tanulás. Hogyan egyeztetted össze mindezeket?

Mivel ez a képzés részben azt a szekciót érinti (U10-től U15-ig), ahol jelenleg is dolgozom – illetve hosszútávon is ilyen korú gyerekekkel szeretnék foglalkozni – fontos volt számomra, hogy elvégezzem ezt, hogy minél inkább képezzen magam. Az U9 és az U12-es feladataim jól összeegyeztethetőek, hiszen nem esnek egybe az edzések, illetve a mérkőzések. Az idei évtől már segédedzőként dolgozhatok Tóth Zsolt mellett, akitől – bátran merem mondani – az eddigi edzői munkám során a legtöbbet tanultam. Mind pedagógiailag, mind szakmailag rengeteg új és hasznos dolgot kapok tőle nap mint nap.

Komoly lépcsőfok az UEFA Youth B képzés, de nézzünk előre! Hogyan tovább, mi lesz a folytatás?

Örülök, hogy egy újabb képzéssel ismét több lett a tudásom és újabb dolgokban szereztem nagyobb rálátást a futballszakmára. Hiába töltöttem egy kevés időt a profi futballban, azért az edzői szakma egy teljesen más világ. Az biztos, hogy hosszú távon az utánpótlásfutballban szeretnék dolgozni továbbra is: engem a tanítás, a gyerekek nevelése ösztönöz. Lépcsőzetesen szeretnék haladni a fejlődésben is, jelenleg a legkisebb szekcióban már elég jól kiismerem magam, a rövid távú céljaim között a következő szekcióban való munka éltet és ösztönöz.