A második félidőben fordított a Pécs

A második félidőben fordított a Pécs

Az őszi, idegenbeli győzelem után, U15-ös leányaink ezúttal alulmaradtak a baranyaiakkal szemben.

Illés Akadémia-Viktória U15 – Pécsi MFC U15 1–3 (1–0)
Illés Aka-Viktória U15:
Spilenberg M. (Németh Zs. 70.) – Lakatos L., Csarnai Z., Tóth L.B., Giczi K. – Sági F., Alasz H., Bukor Z. (Takács M. 55.) – Csombor L., Nagy B. (Hopp K. 68.), Mészáros D. (Vass A. 55.) Vezetőedző: Luki András.
Gólszerző: Alasz H. (26., 1-0)

Az első hazai tavaszi bajnokin a Pécsi MFC ellen lépett pályára leány U15-ös csapatunk. A két együttes az őszi összecsapáson nem fukarkodott a gólokkal, de akkor a mieink örülhettek egy 6–4-es győzelemnek.

Az már a mérkőzés elején, az első párharcokból érezhető volt, hogy egy rendkívül küzdelmes 80 perc elé nézünk. Egyenlő erők harca folyt a pályán. A vendégek rendkívül magasan védekeztek, ami nem igazán ízlett nekünk, akadtak is gondjaink ezzel, egy remek Alasz Hanna-villanásnak köszönhetően azonban mégis mi vonulhattunk 1–0-s előnnyel a pihenőre. A szünetben próbálta rendezni a sorokat a csapat, megbeszélni a letámadással szembeni ellenszert, de a folytatásban sem az történt, amit Luki András szeretett volna. Továbbra is a tengelyben erőltettük a labdakihozatalokat, ezekbe pedig bele is hibáztunk, amiből a második félidő elején, két perc alatt fordítani tudott a pécsi csapat (1–2). A folytatásban az akarattal nem volt gond, mentünk előre az egyenlítésért, az erővel sajnos annál inkább, érezhető volt, hogy elkezdtek fáradni a lányok. A hajrában egy újabb PMFC találat végleg eldöntötte a három pont sorsát, a vendégek 3–1-es győzelemmel távoztak az Illés Akadémiáról.

Úgy gondolom, az első félidőben kiegyenlített csatát láthattunk, egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, végül Alasz Hanna helyzetfelismerésének köszönhetően mi szereztük meg a vezetést. A remek játékerőt képviselő pécsiek letámadásával már az első félidőben sem tudtunk mit kezdeni, ezt próbáltuk orvosolni, de sajnos nem sikerült. Két, ilyen szituációkból tudott fordítani a PMFC. Sajnos a sérülések, betegségek miatt nem úgy sikerült a felkészülésünk, ahogyan azt szerettük volna, illetve az egyénieskedés is sok volt a második félidőben. Főként ez az oka annak, hogy elfáradtunk, elfogytunk. A harmadik vendéggól végleg megpecsételte a sorsunkat, onnantól már nem volt esélyünk a pontszerzésre

– értékelt Luki András vezetőedző.