A lelkesedés nem volt elég a pontszerzéshez

A lelkesedés nem volt elég a pontszerzéshez

Hétről hétre javuló teljesítményt nyújt, de vereséget szenvedett a pápaiaktól pre-akadémiai csapatunk

Viktória FC U14 – Pápai ELC U14 1–3 (0–1)
Viktória FC: Cséve N. – Imre A., Harmath R., Fitos K., Polhammer E., Szélessy H., Gärtner J., Kovács L., Babos H. Vezetőedző: Tóth Alexandra.
Gólszerző: Szélessy H. (52., 1–2)

Az U14-es, háromnegyed-pályás regionális bajnokság utolsó előtti őszi fordulójában a Pápa együttesét látták vendégül Tóth Alexandra tanítványai.

A mérkőzés elején inkább ellenfelünk irányította a játékot, többet birtokolta a labdát, a mi energiánkat pedig a védekezés emésztette fel. Ennek ellenére jól tartottuk magunkat, a lányok a csípős hideg sem zavarta, remekül tették a dolgukat. A játékrész derekán aztán egy távoli, kellemetlen lövéssel előnybe kerültek a pápaiak, de ez nem, hogy megzavart volna minket, inkább jót tett és sokkal bátrabban futballoztunk. A széleken többször is szép megindulással próbáltunk veszélyeztetni, a kapu előtti érkezésre, a befejezésre azonban már nem maradt erő. Egygólos vendég előnyről várhatták a csapatok a folytatást.

A fordulást követően aztán továbbra is nagyon harcosan, ügyes dolgokat mutatva játszottak a mieink, korántsem játszott akkora fölényben ellenfelünk, mint a mérkőzés elején. Védelmünk jól muzsikált, egymást segítették ki a lányok, egy-egy megingástól eltekintve stabilan álltunk a lábunkon. Ebből a félidőből is 18 perc telt el, amikor egy bal oldali akció után betalált a Pápa és kétgólosra növelte előnyét. A csapat tartását mutatja, hogy négy perc múlva Szélessy Hédi harcosságának köszönhetően szépítettünk, újra nyílttá vált a mérkőzés. Megéreztük, hogy lehet keresnivalónk, igyekeztünk ügyes támadásokat szövögetni, és volt is lehetőségünk az egyenlítésre. Ami hazai oldalon nem ment be, az a vendégeknél igen, Gulyás Lorina megszerezte második gólját is és eldöntötte a három pont sorsát. Leányaink 3–1-as vereséget szenvedtek, de ennek ellenére is minden dicséretet megérdemelnek, meg hétről hétre egyre nagyobb fejlődést mutatnak és ezúttal is remekül helytálltak.

Úgy gondolom, nagyon jó mérkőzést játszottunk a Pápával, veszítettünk, de csapatjátékban is nagyon sokat léptünk előre, ennek külön örülök. Csere nélkül vágtunk neki a találkozónak, a lányok végig harcoltak, küzdöttek és felvették a kesztyűt. Dolgozunk tovább és várjuk vissza sérültjeinket, betegeinket

– értékelt Tóth Alexandra.