A Gyirmót ellen már értékesítettük a helyzeteket

A Gyirmót ellen már értékesítettük a helyzeteket

Az ETO FC ellen 0–0-s döntetlent játszott U14-es csapatunk, a Gyirmót ellen viszont már 4–0-ra győztek Szűcs János tanítványai.

ETO FC Győr U14 – Illés Akadémia U14 0–0
Illés Aka. U14.:
Őri K. – Kiss B., Tasnádi, Kelemen, Nyári – Hende, Söptei, Meskó – Virág, Markó, Tóth E. Cserék: Németh B., Papp M., Bolla Á. Vezetőedző: Szűcs János.

Két, egyenként 45 perces félidőből álló edzőmérkőzésen lépett pályára U14-es csapatunk. Az első összecsapáson a hozzánk hasonlóan a korosztály országos bajnokságának Kiemelt-csoportjában szereplő ETO FC Győr volt az ellenfelünk. Örömteli, hogy akadémistáink végig nagyon komoly mezőnyfölényben játszottak. Az viszont már nem, hogy helyzetek sokaságát sikerült elpuskáznunk, annak ellenére is, hogy nagyjából 15–0 volt a szögletarány a javunkra. Sajnos a mieink a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak. A 0–0-s döntetlen azonban egyértelműen a győriek számára volt hízelgő.

Gyirmót SE Győr U14 – Illés Akadémia U14 0–4
Illés Aka. U14.:  
Németh B. – Kiss B., Tasnádi, Bolla Á., Nyári – Hende, Söptei, Kelemen – Papp M., Meskó, Tóth E. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Kelemen, Bolla Á., Papp M., Virág

A második félidőben az Alap-csoportban vitézkedő gyirmótiakkal mértük össze a tudásunkat, és ha lehet, még nagyobb mezőnyfölényt sikerült kiharcolnunk. Ezúttal azonban szép sorban jöttek a gólok is. A harmadik találatunk például akár a szépségdíjas kategóriába is bekerülhetne: Kiss Benedek remek beadását Papp Máté bólintotta mutatós mozdulattal a hálóba. Ezen a derbin lényegében egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy melyik is az erősebb csapat. Ezt bizonyítja a 4–0-s végeredmény is.

Két, nagyon hasznos félidőt, avagy mérkőzést játszottunk a bajnoki folytatás előtt. Mindkét ellenféllel szemben megpróbáltunk irányítani, és ezt lényegében meg is valósítottuk. A játék képe az elképzeléseink szerint alakult. Úgy gondolom, hogy a Gyirmót ellen már kijavítottuk azokat a hibákat, melyeket az ETO-meccsen elkövettünk. Gólokat szereztünk, sok volt az egyérintős átadás, háromszögelés, mélységi indítás. Amennyiben ezeket a tapasztalatokat is megfelelően használjuk fel, úgy a Vasas ellen sikeresen kezdhetjük a tavaszi szezont

 – értékelt Szűcs János vezetőedző.