A Debreceni–Tóth–Kállai trió kezdett

A Debreceni–Tóth–Kállai trió kezdett

Zsinórban harmadik bajnoki találkozóján nem változtatott kezdőcsapatán Mátyus János.

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC együttesét fogadta. A zöld-fehéreknél zsinórban harmadik mérkőzésükön futottak ki ugyanabban az összeállításban. Mindez azt jelenti, hogy a vasiaknál három jelenlegi Illés Akadémia-növendék kapott szerepet a kezdőben. Kállai Kevin a középpálya jobb, Debreceni Zalán a bal oldalán kezdett, míg Tóth Milán a kéttagú csatársorban játszott. A padon kapusedzőnk Rózsa Dániel mellett Horváth Rajmund várt az esetleges lehetőségre.

Kifejezetten jó iramú, sok helyzetet hozó első félidőt láthattunk. Mindhárom akadémistánk aktív volt: a 20. percben Debreceni Zalán iramodott meg, a szóló végén a 16-os vonaláról lőtt, ám a labda a jobb oldali kapufáról pattant ki. A játékrész hajrájában ugyancsak Debreceni –ezúttal centerpozícióban – kapott labdát, lefordult védőjéről és ballal a kapufa és a felső léc találkozását találta telibe. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a vendégeknél Szerető, nálunk pedig még Holdampf is a kapufát találta el, akkor érzékeltetni tudjuk, hogy bizony bátran vállalkoztak a játékosok. Kállai bejátszotta a jobb oldalt, beadásokkal is operált, míg Tóth Milán mind védekezésben, mind támadásban sokat dolgozott: szabadrúgást harcolt ki, és labdát szerzett.

Szünetet követően is maradt a lelkes és párharcokkal teli játék. A találkozót a 70. percben döntötte el a Haladás: Németh Márió tette le a labdát Németh Milánnak, aki 20 méterről balról a hosszú sarokba bombázott. Az 1–0-ás győzelemmel a szombathelyiek a nagyon sűrű középmezőny elejére, a hatodik helyre ugrottak fel.

Tóth Milán 45, Kállai Kevin 83 percet játszott, Debreceni Zalán pedig végig pályán volt.

A találkozót követően a „kétkapufás” Debreceni Zalán osztotta meg velünk gondolatait: a videóinterjú elérhető az Illés Akadémia Instagram- és Facebook-oldalán.

Nyitókép forrása: Vas Népe/Szendi Péter