Fővárosi győzelemmel kezdte a tavaszt az U16-os csapat

Fővárosi győzelemmel kezdte a tavaszt az U16-os csapat

Hátrányból fordítva, a lefújás előtt lőtt góllal hozta haza a három pontot Győrffy Mátyás csapata.

Kelen SC U16 – Haladás-Viktória U16 1–2 (1–0)
Haladás-Viktória FC U16: Szabó K. – Jánosi D., Egervölgyi L., Szabó L., Szabó F. (Hopp K., 76.) – Simon E., Csejtei E., Csáki E. – Kleinert P. (Csarnai Z., 76.), Mesterházy I., Bokor A. (Kovács L., 22.; Ferenczi H., 41.). Vezetőedző: Győrffy Mátyás.
Gólszerzők: Csejtei (55., 1–1), Csáki (81., 1–2)

Mondhatnánk, hogy minden kezdet nehéz – a fővárosban, Kelenföldön rendezett mérkőzés első félidejében bizony nem játszott jól leány U16-os csapatunk. Az akarásra nem lehetett panasz, de a kivitelezés sok esetben nem sikerült. Szerencsére azonban csak (szezon)kezdetről, és nem kezdőkről van szó, olyan játékosokról, akik nagyon sokat dolgoztak a legutóbbi két hónapban az edzéseken. Ez a térfélcsere után már a pályán is látszott és a lábak mellett fejben is erősítő Haladás-Viktória a második félidőben egyértelműen jobbnak bizonyult a hajrára el is fáradó ellenfelénél. A végén már csak azért kellett izgulnunk, hogy mindez gólban is jelentkezzen – szerencsére az első haladásos bajnokiját játszó Csáki Eszter találata éppen befért a hármas sípszó elé.

Tipikus, szezonbeli első bajnoki mérkőzést játszottunk. Az első félidőben rossz döntéseket hoztunk, nem sikerült megcsinálni azt, amit az edzéseket gyakoroltunk, amit szerettünk volna. Hátrányba is kerültünk, szükség volt arra, hogy a szünet után mindenki higgadtan, bízva a csapatban folytassa a játékot. Átvettük az irányítást és sokat segített az is, hogy Csejtei Emi 22-23 méterről látványos bombagóllal egyenlített. A mérkőzés utolsó harmadában már látszott, hogy jobb a mi csapatunk kondíciója és a játékosok jobban is akarják a sikert – igaz, ehhez most kellett egy kis szerencse, hiszen Csáki Eszti a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet. Ezzel együtt, különösen a második félidő alapján, azt mondom, megérdemelten győztünk

– értékelte a mérkőzést Győrffy Mátyás vezetőedző.