A célok teljes egészében megvalósultak

A célok teljes egészében megvalósultak

Bőségesen kaptak játéklehetőséget az akadémiánk kötelékébe tartozó U7-es focistapalánták.

Tizennégy vasi egyesület csapatai vettek részt az első tavaszi Bozsik-fesztiválon. Ifjú akadémistáink 13-an voltak: Fazekas Benedict, Tóth Zoárd, Poór Zétény, Mihályfi Milán, Németh Olivér, Szalay Mátyás, Kárász Miron, Henc Dénes, Markó Hunor, Nagy-Szabó Benett Péter, Gyöngyösi Ruben, Kovács Milán és Mersich Máté.

Voltak köztük olyan gyerkőcök, akinek ez volt az első részvétele. A “rutinosak” viszont már tudták miből áll egy ilyen fesztivál, de a “kezdők” is szépen beálltak a sorba, és nagyon ügyesen, nagyobb megilletődöttség nélkül játszottak. Összesen 10 pályán folytak a 3:3 elleni mérkőzések, és minden csapat 4×10 percet játszott. A villámtornán az eredményt nem számolták.

A cél az volt, hogy játéklehetőséget kapjanak a gyerekek, minél többet érjenek labdába, kellemesen elfáradjanak, és hogy örömmel, szívből focizzanak. A mi gyerekeinknél mindezek megvalósultak

– fogalmazta meg a rendezvény lényegét Szabó Róbert.