A bécsiek jobban gazdálkodtak lehetőségeikkel

A bécsiek jobban gazdálkodtak lehetőségeikkel

Több helyzetet is kidolgoztak U19-es akadémistáink az Austria Wien otthonában, ám mivel ezek kimaradtak, 4–0-s vereség lett az ausztriai vendégjáték vége.

Austria Wien U19 – Illés Akadémia U19 4–0 (1–0)
Illés Aka. U19/U17:
Kostyák – Szvoboda, Halász, Tarján, Kovács B. – Bolla B., Bonyhárd, Horváth J. – Kopácsi Á., Katona, Pruska. Cserék: Molnár-Végh  – Stifter, Lehel, Tama G., Ötvös. Vezetőedző: Horváth András.

Nem sikerült túlságosan jól előkészíteniük a hazaiaknak a küzdőteret, ugyanis több helyen is hó borította a pályát. Ehhez pedig a bécsiek alkalmazkodtak jobban, akik egy 11-esből megszerezték a vezetést. A félidő végjátékában Kopácsi Áron és Katona István is kiegyenlíthetett volna, de sajnos nem sikerült gólra váltaniuk a lehetőségeiket. Így pedig a szünetben az osztrákok mentek 1–0-ra.

Térfélcserét követően jól kezdtek akadémistáink: Ötvös Gábriel és Horváth József is közel járt a gólhoz, de a helyzeteik kimaradtak. A 60. perc után viszont a házigazdák kerültek mezőnyfölénybe és végül 4–0-ra nyerték meg az összecsapást.

Nem éppen ideális körülmények között játszottunk. Talán ezért sem volt folyamatos a játékunk. A hazaiak gyorsabban futballoztak és jobban gazdálkodtak a lehetőségeikkel. Ettől függetlenül a felkészülés jelen időszakában ez a mérkőzés megfelelt a céloknak. Megyünk tovább az eltervezett menetrend szerint

– értékelt Horváth András vezetőedző.