A bajnokság félénél az élen áll az Illés Akadémia Spirit

A bajnokság félénél az élen áll az Illés Akadémia Spirit

Félidőnél tart a Magyar Nemzeti Esport Bajnokság Rainbow 6: Siege őszi szezonja.

A játékosaink a tavaszi szezon alapszakasz győzteseként, aztán végül harmadik helyezettjeként fejezték be az előző kiírást. Ezek miatt érthető módon kissé frusztráltan várták az új versenysorozatot és égtek a bizonyítási vágytól.

Nos, a 14 fordulós szezon el is indult szeptemberben, ahol a srácok nagyon jó ütemben, lendületesen kezdtek. A hetedik körben az ős rivális, WiLD Multigaming csapatát legyőzve, 100%-os teljesítménnyel fordultak félidőre. Értelemszerűen a csapat jelenleg a tabella élén áll 21 ponttal, összesen 49 nyert és 19 vesztett körrel.

Ez azonban nem elég, hiszen az előző szezonban is sikerült az alapszakasz első helyét elcsípni, most pedig még félidőnél járunk csak!

Nem elégszünk meg mással a végső elszámolásnál, csakis az első hellyel! Mindez már „kijár” nekünk annyi év küzdelem után

– adta ki az irányt Szabella Olivér, az Illés Akadémia Spirit szakosztályelnöke.

A szezon második fele aztán a Budapest 5 elleni mérkőzéssel indul. Közben természetesen a BLAST zárt kvalifikáción is tovább harcolunk. Rajtunk kívül egyetlen magyar csapat jutott a zárt kvalifikációba, a WiLD Multigaming.