35 éve mutatkozott be Illés Béla

35 éve mutatkozott be Illés Béla

Tatabányán játszotta első NB I-es meccsét akadémiánk alapító-névadója.

A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola udvara volt az első helyszín, ahol Illés Béla elkezdte a játékot, aztán serdülőkorától a Sárvári Kinizsi edzéseit látogatta már. Alig múlt 18, amikor a Haladás szerződtette 1986 nyarán. A Rátkai László irányította szombathelyieknél pontosan 35 évvel ezelőtt: 1986. október 19-én mutatkozott be az NB I-ben. A vasiak Tatabányán játszottak, Illés Béla pedig csereként állt be az 59. percben: Bognár Zoltánt váltotta. A találkozót 1–0-ra a bányászcsapat nyerte meg. Szűk két hét múlva, 1986. november 1-jén már a kezdőtizeneggyel futott ki Illés, és Vörös Csaba találatával a zöld-fehérek 1–0-ra legyőzték a Pécsi MSC-t. Az első Illés-gól még ebben a szezonban megszületett: 1987. április 18-án a Dunaújvárosi Kohász elleni Rohonci úti 2–0 során a 72. percben talált be a középpályás.

Akadémiánk névadó-alapítója összesen 540 NB I-es mérkőzésen 215 gólt szerzett, a válogatottban 64 találkozón 15 találatig jutott, míg 40 nemzetközi kupameccsen 13 gólt ért el. Négyszeres magyar bajnok, háromszoros MK-győztes.