Visszatérés után NB I-es debütálás

Visszatérés után NB I-es debütálás

Rugovics Boglárka idén februárban érkezett a csapathoz Veszprémből, nagyjából két hónappal később pedig már a Haladás-Viktória felnőtt csapatával edzett. A fiatal tehetség múlt hétvégén, a Diósgyőr elleni összecsapáson esett át a tűzkeresztségen, ennek apropóján beszélgettünk vele.

Mikor körvonalazódott, hogy Szombathelyen folytatod pályafutásod?

Az év elején Markó Edina, valamint Csertői-Juhász Anita keresett meg, hogy lenne-e kedvem a csapathoz jönni. Két társammal, Csizmadia Zsófiával, valamint Pálmai Eszterrel egyöntetűen úgy gondoltuk, hogy ez egy hatalmas fejlődési lehetőség, amibe mindenképpen szeretnénk belevágni. Mindemellett bátran mondhatom, hogy egy remek közösségbe csöppentem, nagyon jó embereket ismertem meg.

Miután ideérkeztél a csapathoz, nem tudtál rögtön teljes értékű edzésmunkát végezni, mert sérüléssel bajlódtál. Ezt mostanra sikerült teljesen magad mögött hagyni?

Nehéz helyzet volt ez, mert volt egy kisebb izomszakadásom, de ezúton is szeretném megköszönni azoknak a kiváló szakembereknek a munkáját, akik rengeteget dolgoztak azért, hogy vissza tudjak térni a pályára. Ez hála Istennek sikerült, az U19-esek között is tudtam már játszani, a felnőtt csapathoz való felkerülés pedig hab volt a tortán.

Milyen érzés volt pályára lépni szombaton a Diósgyőr ellen?

Nagyon boldog voltam, hogy lehetőséget kaptam Székely Tibor vezetőedzőtől, és hogy megmutathattam magam a felnőttek között is. Felemelő érzés volt a stadionban játszani, nem igazán gondoltam korábban arra, hogy ez megadatik majd, ráadásul olyan játéksok oldalán, akikre minden tekintetben felnézek.

Ha már itt tartunk. Van kedvenc csapatod, példaképed?

Ami a férfi vonalat illeti, Lionel Messit egy zseninek tartom, de nem csak emiatt szurkolok az FC Barcelonának. A női mérkőzéseket is rendszeresen néztem korábban is a televízióban, nagyon sok jó játékos van, kiemelni viszont nem tudnék senkit.

Az élvonalban való bemutatkozás viszont „kötelezettségekkel” is jár…😊

Így van, hallottam róla, hogy ilyenkor valami aprósággal meg szokták lepni a társakat a játékosok, ez nálam sem lesz másképp. Azt még pontosan nem tudom, hogy süteménnyel, vagy valami egyéb dologgal fogok kedveskedni, de azt biztos, hogy szeretném meghálálni mindenkinek, hogy segítettek és támogattak az elmúlt időszakban.

Vasárnap rendkívül fontos mérkőzés vár rátok, méghozzá Szegeden.

Igen, nagyon sok minden fog múlni azon a találkozón, de bízom a csapatban és a stábban is, úgy gondolom, mindenki megtesz mindent, hogy a lehető legjobb állapotban legyünk minden szempontból. Ha ez megvalósul, akkor bármire képesek lehetünk.

További sok-sok NB I-es meccset és sérülésmentes pályafutást kívánunk, Bogi!