Vereség a Puskás Akadémiától

Vereség a Puskás Akadémiától

U17-es leányaink nagyot küzdöttek, de pont nélkül maradtak a jó erőkből álló felcsútiakkal szemben.

Illés Akadémia-Viktória U17 – Puskás Akadémia FC U17 1–2 (1–2)
Illés Aka.-Viktória U17:
Szabó K. – Szabó F. (Váraljai V., 83.), Pintér T., Sarang R., Farkas B. (Márk Sz., 74.) – Hajdú P. (Németh Z., 83.), Csejtei E. (Simon E., 46.), Kleinert P. (Gyócs-Németh C., 46.) – Harangi L. (Egervölgyi L., 74.), Mesterházy I., Csáki E. Vezetőedző: Győrffy Mátyás.
Gólszerző: Csejtei E. (10., 1–0)

Szűk három hét után lépett pályára ismét leány U17-es csapatunk, az ellenfél pedig a Puskás Akadémia együttese volt. A mérkőzést a vendégek kezdték kezdeményezőbben, labdabirtoklási fölényt tudtak kialakítani, a mieink fegyelmezett, stabil védekezésből próbáltak gyors ellentámadásokat vezetni. Főként a bal oldalunk volt aktív, Csáki Esztinek többször is be tudtuk rúgni a védelem mögé a labdákat, aki remekül használta fizikumát és gyorsaságát, amivel többször is zavart tudtunk kelteni. A 10. percben egy hasonló szituáció után ellenfelünk csak szabálytalanul tudta megállítani őt a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Csejtei Emi értékesítette. A vezetés megszerzése után is lendületben maradtunk, érezték a lányok, hogy erre rá lehet rúgni a megnyugtató második találatot. Lüktető, jó iramú mérkőzés kerekedett, a vendégek nem adták könnyen magukat, ez pedig gólban, gólokban is megmutatkozott: Égi Barbara előbb a 30., majd a 38. percben is betalált közelről, csapata javára fordítva ezzel a mérkőzés állását. A szünetig már nem változott az eredmény, 1-2-ről folytatták a csapatok.

A második játékrész első szakasza egyértelműen a Puskás Akadémiáról szólt, beszorultunk, nem tudtuk kihozni a labdákat és támadásokat építeni. A kezdeti rohamok után aztán egyre inkább kiegyenlítettebbé vált a játék, a mieink nagyon harcos, sokat futva, a párharcokat felvállalva futballoztak, és amikor sikerült megjátszani a széleket, meg is tudtuk bontani a felcsúti hátsó alakzatot. Csereként pályára lépő játékosaink is egyre inkább felvették a ritmust, frissességet hoztak a játékba. Letámadásaink is határozottabbak voltak, sok labdát szereztünk, ennek ellenére igazán komoly helyzetig nem sikerült eljutni. Ellenfelünk azt játszotta, amit ilyenkor kell, amikor náluk volt a játékszer, nem szórták el, nekik is megvoltak a lehetőségeik a gólszerzésre, de utolsó erőtartalékainkat mozgósítva mindig tisztázni tudtunk. A lefújásig már nem változott az eredmény, a Puskás Akadémia egy harcos, küzdős mérkőzésen távozott három ponttal Szombathelyről.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, többször odaértünk az ellenfél kapuja elé, az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Puskás Akadémiának is megvoltak a lehetőségei, nem érdemtelenül szereztek gólokat, mi pedig bátortalanok, kapkodóak voltunk, ami a labdabirtoklást illeti. A második játékrész első húsz perce nagyon nem tetszett, ezt követően viszont ki tudtunk jönni a szorításból. Egyenlítenünk nem sikerült, az első félidőben nem tudott egyik csapat a másik fölé kerekedni, a másodikban viszont jobbak voltak a vendégek. Összességében sokkal jobban kell saját magukban bízniuk a lányoknak, és elhinni, hogy az ilyen mérkőzéseken is tudnak jól játszani

– fogalmazott Győrffy Mátyás vezetőedző