Véget ér a pontvadászat első harmada

Véget ér a pontvadászat első harmada

A kiírás értelmében a héten befejeződik a városi kispályás labdarúgó bajnokság nyitószakasza. Az A-csoportban címvédő együttesünk átmenetileg a tabella negyedik helyén áll.

Október 11-én, hétfőn este mérkőzött volna meg csapatunk a Fociszak FC gárdájával, ám mivel ellenfelünk az utolsó pillanatokban lemondta az összecsapást, így a derbi természetesen elmaradt. A szervezők tájékoztatása szerint a három pontot 3–0-s gólaránnyal írják majd jóvá nekünk. Abban az esetben pedig fel is jönnénk a tabella második helyére. Ettől függetlenül október 27-én szerdán még vár ránk egy elhalasztott mérkőzés, még pedig a rendkívül jó erőkből álló Atlantisz SÉ SE ellen.

Amúgy Kóbor László hihetetlen sérüléshullámtól sújtott legénysége eddig ötször lépett pályára. A gárda háromszor nyert, egy alkalommal játszott döntetlent, és egyszer maradt alul. Így összesen 10 pontot gyűjtött. A házi góllövőlistánkon Horváth Andris áll az élen öt találattal, őt követi a négyet jegyző Havasi Marci, valamint az egyaránt háromszor-háromszor eredményes Fazekas Norbi és Szabella Olivér. Szomorú, hogy utóbbi remek formája ellenére hosszú ideig nem állhat vezetőedzőnk rendelkezésére, ugyanis a Don Pepitóval vívott csúcsrangadón súlyos vállsérülést szenvedett. Sajnos Németh Ricsi még Olinál is rosszabbul járt, ugyanis ő a már azóta megműtött térde miatt dőlt ki a sorból a pontvadászat második fordulójában. Öröm az ürömben, hogy a módosított kiírás szerint ezen a héten maximum három cserét eszközölhet a keretünkben Kóbor László.

Az összesen 21 fordulóból álló bajnokság első harmada hivatalosan csütörtökön, a Don Pepito–PESZI FC derbivel ér véget. Jelenleg a csoport első helyén a tavalyi ezüstérmes DP áll 16 ponttal, mögöttük pedig Atlantisz 13 pont (6 meccs), Hajnal Presszó 12 pont (7 meccs), Illés Akadémia Edzők 10 pont (5 meccs) a sorrend.