Váratlan hazai vereség

Váratlan hazai vereség

Hiába támadott többet az U17-es csapatunk, a gólokat a fehérváriak szerezték.

Illés Akadémia U17 – MOL Fehérvár FC U17 0–2 (0–1)
Illés Aka. U17.: Simon B. – Németh Á., Tóth K., Szabó B., Kovács A. (Muzsi, 79.) – Kovács P. (Váncsa, 91.), Horváth B., Tama G. – Horváth K., Pataki B., Lórántfy (Rózsa, 72.). Vezetőedző: Sátori Barnabás

Az első nagy helyzet akadémistáink előtt adódott a 15. percben, de Lórántfy Barnabás kapu fölé bombázott. A vendégek viszont nem sokkal később megszerezték a vezetést a rendkívül agilisan játszó Tóth Tamás találatával. A 28. percben összejöhetett volna az egyenlítés, de Pataki Bence lövését az utolsó pillanatban blokkolta az egyik vendégvédő.

Szünet után is inkább a mieink előtt adódtak lehetőségek, de ezekkel nem tudtak élni fiataljaink. Nem sokkal a lefújás előtt a fehérváriak góllal tudtak egy kontrát befejezni, így 2–0 arányban megnyerték az összecsapást.

Egy rossz szavam sem lehet a csapatunkra, ugyanis a srácok, amit ebben az összeállításban ki lehetett hozni ebből a derbiből, azt ki is hozták. Sajnos a kínálkozó lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, az ellenfél azonban az első ziccerét gólra váltotta. Azt követően mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, de nem jártunk sikerrel. A végjátékban kockáztatnunk kellett, ezért is kaptuk a második gólt. Úgy vélem, hogy a helyzetek és a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna

– nyilatkozta a találkozó után Sátori Barnabás vezetőedző.