„Üdv a csapatban”, Eszti!

„Üdv a csapatban”, Eszti!

Csáki Eszter nem sokkal a 16. születésnapját követően kezdőként lépett pályára a Haladás-Viktória felnőtt együttesében és 90 perc szinte hibátlan, meggyőző játékkal hálálta meg a bizalmat. Akadémistánk sikere mellett az is kiemelendő, hogy a csapat hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte idegenben a Diósgyőrt. Eszti kérdéseinkre válaszolva emlékezett vissza az elmúlt néhány nap eseményeire.

Eszti, felébredtél már szombat óta, vagy még álmodsz?

Teljesen úgy érzem, hogy még mindig álmodom és attól félek, hogy egyszer felébredek és azon kapom magam, hogy meg sem történt velem ez az egész hét, felfoghatatlan érzés.

Mikor tudtad meg, hogy Markó Edina a kezdőcsapatban számít rád? Mi volt az első gondolatod?

A meccs előtti edzésen Edina odahívott magához és megkérdezte: Ugye készen állok a feladatra? Mire én azt válaszoltam: Teljesen készen állok! Az első gondolatom az volt, hogy végre megtérül a sok munka és ez is egy újabb lépcsőfok a célom felé.

Hogyan maradt meg benned a diósgyőri mérkőzés?

Nekem a diósgyőri mérkőzés egy örök emlék lesz. Nagyon hamar hátrányba kerültünk, de ennek ellenére egyáltalán nem omlottunk össze. Szerintem játékban, akaraterőben és összetartásban is felülmúltuk ellenfelünket. Szerencsére hamar tudtunk reagálni a bekapott gólra és két gyönyörű találattal meg is fordítottuk a mérkőzést, melyhez ezúton is gratulálok Hannának és Marlonak!

Mit mondott neked Markó Edina a találkozót követően?

Rögtön a meccs után Edina csak annyit mondott nekem: “Üdv a csapatban!” Nagyon jól esett ez a mondat!

Ugorjunk vissza a kezdetekre! Kinek, illetve kiknek köszönheted a legtöbbet?

Nagyon sokat köszönhetek Kocsis Sándornak, aki már az óvodában megszerettette velem ezt a sportot. Továbbá szeretnék köszönetet mondani Józsa Sándornak, amiért elindított az utamon, valamint édesapámnak, aki miatt beleszerettem a fociba és aki a mai napig százszázalékban hisz bennem és támogat mindenben! Az első egyesületemnek, a komáromi Fortuna lány csapatának pedig ezúton is szeretnék sok sikert kívánni a bajnokságban!

Ha előre nézel, mit látsz most? Merészebben tervezed a pályafutásod, mint egy héttel ezelőtt?

Igen, mindenképpen. Ez a mérkőzés nagyon jó visszajelzés volt számomra és megerősített abban, hogy érdemes csinálni tovább és véghezvinni a célomat, hogy profi futballista legyek!

Gratulálunk, Eszti! További sok sikert kívánunk a pályafutásodhoz!

Nyitókép forrása: www.dvtk.eu