Gól nélküli döntetlent játszott az U17

Gól nélküli döntetlent játszott az U17

Ez volt a negyedik korosztály, amelyik pályára léphetett a Rohonci úton.

Illés Akadémia U17 – Újpest FC U17 0–0
Illés Aka. U17: Szekeres – Kovács A., Kozári, Tóth K., Horváth H. (Iván, 89.) – Bolla, Szabó B. (Kovács P., 74.), Mohos (Vigh, 74.) – Horváth K., Kállai Z. (Domján, 89.), Papp Cs. (Szvoboda, 66.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.

Az U17-es tavaszi bajnokság B-csoportos találkozójának, a 3. fordulóból elmaradt mérkőzés pótlásának adott ma helyet a Haladás Sportkomplexum: az Illés Akadémia az Újpest FC együttesét fogadta. Az első negyedóra tapogatódzással telt, talán egy leheletnyivel a vendégeknél volt többet a labda, ám a kapuk nagy veszélyben egyik oldalon sem forogtak. A 24. perc hozta az első komoly helyzetet: úgy tűnt, faultolták a középpályán Horváth Hunort, a síp néma maradt, a meglóduló újpestiek közül pedig Rideg lőhetett 13 méterről kicsit balról, de Szekeres Enzó remekül zárta a szöget, és hárított. A vendéghelyzetre két helyzettel szinte azonnal válaszoltunk: előbb a jobb szélen futott az akciónk, aminek végén Horváth Krisztián 9 méterről lőtt, a kapus jó ütemben hagyta el a ketrecét, lábbal hárított, a kipattanóra Kállai Zalán érkezett gólra éhesen, de egy bekk felszabadított. Fél perc múlva Papp Csongor keresztlabdáját Horváth Krisztián vette át a 16-oson belül, jobbal azonban az oldalhálóba lőtt. Egyre inkább áttevődött a játék a lilák térfelére, de nem tudtuk meglovagolni ezt a periódust. A 39. percben újabb Rideg-Szekeres párharcot nyert meg a kapusunk, hasonló volt a szög és a távolság is. Két perc múlva jó helyről végezhetett el szabadrúgást csapatunk, ám Kállai Zalán 18 méterről fölé lőtt.

Az 50. percben az addigi legnagyobb lehetőség maradt ki: a letámadás során Horváth Krisztián az ötösön vette el a labdát a védőjétől, kapura fordult, de lövését védte a kapus, a kipattanónál pedig résen voltak a bekkek. Az 54. percben Simon a 16-os sarkáról célozta meg a hosszú felsőt, Szekeres fölé paskolta a labdát. A 60. percben Tamási csapta be a jobb oldalunkat, az ötös sarkáról a rövidet célozta meg, de Szekeres leért és szögletre ütötte a lövést. A 64. percben egy remekül belőtt szögletre Szabó Bence érkezett, de a földre fejelt labdája a kapun is átszállt. A 70. percben megint Szekeres volt főszerepben: egy középről, 22 méterről elvégzett szabadrúgásnál óriásit vetődve a bal alsó elől szedte ki a labdát. Az utolsó negyedórát újabb újpesti lehetőség nyitotta meg, Szekeres Enzó ezúttal is védett, pedig 10 méterről, középről, senkitől sem zavartatva jött a lövés…

Volt olyan időszak a mérkőzésen, amikor eldönthettük volna a három pont sorsát, igaz, utóbbi bizonyos periódusban az Újpestnek is megvolt a lehetősége.

Az első tíz percben jobban játszott az Újpest – pedig úgy tervezetük, hogy mi irányítunk. Ez később következett be, egyre többet és többet birtokoltuk a labdát, és adódott is gólszerzési lehetőség előttünk. Az utolsó passzok a támadózónában hibásak voltak. Úgy gondolom, a mérkőzésben az volt benne, hogy mi szerezzük meg a vezetést – ennek megfelelően is kezdtük a második félidőt, helyzetünk, sőt ziccerünk is volt, sajnos nem tudtuk egyiket sem kihasználni. Ezek után feljött az Újpest: többen, akik sokat játszottak az egész szezonban, egy kicsit elfáradtak, így mi a padról friss erőt küldtünk a pályára, de ma ők nem tudtak annyit hozzátenni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ez az időszak az újpestieké volt, úgyhogy a meccs egészét tekintve igazságos a döntetlen.

Milyen edzői kihívást jelentett azt, hogy a három középpályás három különböző korosztályból érkezett?

Azt gondolom, hogy nézhetünk évszámokat, de összességében az játszik, aki megérdemli. A 2006-os Bolla Bálint ma a csapat egyik legjobbja volt, kimondottan gratulálok neki. Voltak hibák, de mentálisan rendben volt, a 90 percet végig robotolta. Ilyen karakterekre van szükség

– mondta Sátori Barnabás a találkozó után.