U17-es győzelem, U16-os vereség

U17-es győzelem, U16-os vereség

Kállai Zalán remek formában van: ma mesterhármast szerzett. Az U16-osok nem tudtak a nyíregyházi kapus eszén túljárni.

Illés Akadémia U17 – Nyíregyháza SFC U17 4–0 (2–0)

Illés Aka. U17.: Szekeres – Kovács A. (Domján, 82.), Tóth K., Kozári, Horváth H. (Rózsa, 74.) – Tama G. (Vert, 82.), Szabó B., Horváth B. (Kovács P., 74.) – Horváth K. (Vígh, 46.), Kállai Z., Iván. Vezetőedző: Sátori Barnabás

Gólszerzők: Kállai Z. (7., 11-esből, 54., 67.), Iván (29.)

Rögtön a mérkőzés elején támadólag léptek fel akadémistáink és már a 7. percben sikerült is megszerezniük a vezetést egy teljesen jogosan megítélt bűntetőből, amit Kállai Zalán váltott gólra. A csapatunk a folytatásban is irányítani tudott: az első félóra végén Iván Gergő érkezett pontosan egy jobb oldali beadásra, melyet némi szerencsével a kapuba továbbított.

A 2–0-ás állásról kezdődő második játékrészben sem kellett sokat várni egy Illés-találatra: újfent Kállai Zalán köszönt be a vendégeknek. Remek formában lévő játékosunk ezzel azonban nem elégedett meg, és a 67. percben megszerezte saját maga harmadik, egyben csapata negyedik gólját, amivel be is állította a 4–0-ás végeredményt.

Amit előzetesen elterveztünk, azt meg is tudtuk valósítani. Nagyon fegyelmezetten játszottak a srácok és összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A gólokat lélektanilag a lehető legjobb pillanatokban szereztük, így az ellenfél szinte egyetlen pillanatig sem bízhatott a pontszerzésben

– értékelt a találkozó után Sátori Barnabás vezetőedző.

 

Illés Akadémia U16 – Nyíregyháza SFC U16 0–2 (0–1)

Illés Aka. U16.: Olasz – Horváth B., Frák, Kovács B. (Nagy Zs., 77.), Szemes (Stifter, 67.) – Mohos (Takács Z., 54.), Nagy B., Bolla – Szvoboda, Udvardi (Mayer G., 67.), Papp Cs. Vezetőedző: Kovács László

 

Már az első percben vezetést szerezhetett volna Kovács László legénysége, de a nyírségiek hálóőre szépen védte a hálóba tartó fejest. Sajnos Szondi Levente a folytatásra is lehúzta a rolót és több esetben is gólnak látszó lövéseket, fejeseket hárított. Ha pedig ő már verve volt, akkor a mieink céloztak pontatlanul. Közben a nyírségiek két valamirevaló támadásukból gólt szereztek: egyet az első, egyet pedig a második félidőben. Így, ha nem is megérdemelten, de elvitték a három bajnoki pontot Szombathelyről.

Sajnos ma kevés átlag feletti teljesítmény volt nálunk. Sok technikai hibát vétettünk és rendre rossz döntést hoztunk. Az akarat ugyan megvolt, de sokat egyénieskedtünk, pedig a futball csapatjáték. Ha most egy éven át játszunk, akkor se nyerünk

– fogalmazott a derbit követően Kovács László vezetőedző.