U15: őrült meccs, kilenc gól, győzelem

U15: őrült meccs, kilenc gól, győzelem

Kétszer két gráci gól között öt szombathelyi.

 

SK Sturm Graz U15 – Illés Akadémia U15 4–5 (2–3)

Illés Aka. U15.: Molnár-Végh – Kopácsi B., Stefanik, Bodrogi, Koósz – Kopácsi Á., Horváth Á., Baranyai – Horváth B., Katona, Takács-Földes O. Cserék: Kovács Á. – Király K., Karvalics, Balikó, Szentkirályi, László, Csörnyei. Vezetőedző: Németh Richárd.

Gólszerzők: Katona (3, a harmadikat 11-esből), Horváth B., Balikó

A meccs első negyede a hazaiaké volt, akik ebben a periódusban kétgólos előnyre tettek szert. Ezt követően azonban megrázták magukat a vasiak, és még a szünet előtt a maguk javára fordították a meccset. Fordulás után újabb találatokat szerezve háromgólosra nőtt az előny, amiből a találkozó végéig egyet meg is tartottak a zöld-fehérek.

Belealudtunk a mérkőzés elejébe, megérdemelten vezetett ekkor 2–0-ra a Sturm. Az ivószünet után feljavultunk, szép támadásokat vezettünk, és magunk javára fordítottuk meg a meccset. A második félidő kiegyenlítettebb volt, mi pedig akcióból és egy büntetőből újabb két gólt szereztünk. Ezek után itt is, ott is adódtak lehetőségek, ebből kettőt a gráciak használtak ki, de a meccset így is meg tudtuk nyerni

– mondta Németh Richárd a vízilabda-eredményt hozó találkozót követően.