U 18-s válogatott Máltán szerepelt.

U 18-s válogatott Máltán szerepelt.

Dombó Dávid és Radó András a mindkét mérkõzést végigjátszotta.

 

Csak a gól hiányzott Máltán

U18-as válogatottunk hétfõn délután lejátszotta elsõ máltai felkészülési mérkõzését. A mieink végigtámadták a találkozót, de a helyzeteket ezúttal nem sikerült gólra váltani.

 

A máltaiak elleni elsõ összecsapást Ta’Qaliban játszotta le válogatottunk, Tuboly Frigyes szövetségi edzõ a Dombó Dávid – Poór Patrik, Tóth Ferenc, Lang Ádám, Kozma Máté – Patvaros Zsolt, Nagy Gergõ (Tar Zsolt, 75.), Holman Dávid (Földes Milán, 50.) – Radó András, Erdélyi László (Pál Dávid, 50.), Kapacina Valér (Matetics István, 60.) összetételben szerepeltette együttesét.

A mieink gyorsan átvették az irányítást, és egészen a találkozó végéig nyomasztó fölényben játszottak, a máltaiak alig tudtak kijönni kapujuk elõterébõl. A magyar válogatott mezõnyfölényére jellemzõ, hogy csapatunk 21 pontrúgást (köztük 13 szögletet) végzett el a hazaiak tizenhatosának közelében, míg az ellenfél a legritkább esetben jutott a kapunk közelébe. A gólszerzés azonban sehogy sem akart összejönni, a helyzetkihasználással ezen a napon hadilábon állt a csapat, a találkozó végül 0-0-ás döntetlennel zárult.

– A meccs folyamán végig az ellenfél térfelén zajlott a játék, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de ezeket sajnos nem tudtunk értékesíteni. Mezõnyben jól futballoztunk, a végjátékban azonban nem voltunk pontosak – mondta a mérkõzés után Tuboly Frigyes.
 

 

2011. 04. 06.

Hármat lõttünk Máltának

U18-as válogatottunk ma délelõtt lejátszotta második máltai felkészülési mérkõzését is, a Gozo szigetén rendezett találkozón Tuboly Frigyes együttese 3-1-re legyõzte a házigazdákat.

 

A két csapat hétfõi összecsapásán a mieink csak mezõnyben nõttek egyértelmûen ellenfelük fölé, az eredményben (0-0) akkor még nem látszott meg a magyar válogatott fölénye. A második találkozót Gozo szigetén, festõi környezetben rendezték meg, válogatottunk a Dombó Dávid – Poór Patrik (Króner Martin, 58), Tóth Ferenc, Tar Zsolt, Kozma Máté (Metetics István, 72.) – Patvaros Zsolt (Papp Máté, 46.), Nagy Gergõ, Holman Dávid – Radó András, Erdélyi László (Pál Dávid, 63.), Kapacina Valér összeállításban szerepelt a találkozón.

 

Az összecsapás hasonlóan alakult, mint a hétfõi, a mieink gyorsan jelentõs mezõnyfölényt harcoltak ki, de ezúttal már a gólok sem maradtak el. A 10. percben Kapacina Valér szögletét követõen Erdélyi László fejelt a hazai kapuba (0-1), majd a 18. percben egy gyors és látványos akció végén szintén Erdélyi talált a hálóba (0-2). A 42. percben Kapacina beadása után Erdélyi fejesét még védte a hazai kapus, a kipattanót azonban Holman Dávid a hálóba passzolta, háromra növelve a magyar elõnyt (0-3).

 

A második félidõben is maradt a magyar fölény, de ez újabb gólokban nem mutatkozott meg, sõt, a máltaiak egy érthetetlen okból befújt büntetõbõl szépítettek, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

 

– Jól futballoztunk, és a kínálkozó lehetõségeinkbõl ezúttal hármat értékesíteni is tudtunk – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes. – Sajnálom, hogy a mérkõzés végén a játékvezetõ egy furcsa tizenegyessel kicsit rontott az eredmény összképén. A két mérkõzésen igyekeztünk azokat a taktikai elemeket megvalósítani, amelyeket az edzõtáborozások során már gyakoroltak a játékosok, és ez helyenként jól is sikerült, de a végjátékban pontosabbnak kell lennünk ahhoz, hogy sikerüljön elõrébb lépnünk.