Türelmes játék, szép hazai győzelem

Türelmes játék, szép hazai győzelem

Bunevácz Bence találata három pontot ért!

Illés Akadémia U19 – Ferencváros U19 1–0 (0–0)
Illés Aka. U19:
Kovács M. – Dezamits, Tóth K., Tarján (Mohos, 78.), Horváth H. – Simut (Szvoboda, 78.), Szabó B., Horváth B. (Kovács P., 54.) – Rosner (Udvardi, 54.), Kállai Z., Bunevácz (Nagy B., 67.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerző: Bunevácz (52., 1–0)

Az U19-es bajnokság A-csoportjának zöld-fehér rangadóját nem fogadta kegyeibe az időjárás: nem csak egymással, hanem a viharos erejű széllel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak. A térfélválasztás után a Fradi örülhetett a szél támogatásának, valamivel többet is volt a labda a mi oldalunkon, ám Kovács Martinnak nem igazán volt dolga. A 20. percben a mieink előtt adódott lehetőség: a bal szélen szépen hoztuk fel a labdát, majd Kállai Zalán középre adását Rosner Gergő fejelte nem sokkal mellé. Fél óra elteltével a másik oldalról próbálkoztunk: Rosner dobta ki a labdát Dezamits Dominiknak, akinek a centerezésébe csak egy picit tudott beleérni fejjel Kállai, így az keresztben elcsorgott a kapu előtt. Ebben az időszakban a Fradi inkább kontrázott: egy a 3:3 a szituáció végén Horváth Hunor blokkolt jó ütemben, egy következő akciónál pedig oldalhálót rúgtak a vendégek.

Fordulás után itt is-ott is volt egy-egy helyzet, aztán az 52. percben megszereztük a vezetést. Egy előrevágott labdára Bunevácz Bence startolt rá, az előnyben lévő védő pedig haza kívánta adni a kapusának – ez azonban rövid lett, Buni lecsapott rá, első kísérletét kipaskolta a kapus, ám a kipattanót már laposan könnyedén passzolta a kapu közepébe, 1–0. Az 59. percben gyönyörű akció futott a jobb szélünkön: Dezamits és Szabó Bence kijátszották a Fradi-védelmet, a bepasszolt labdát a csereként beálló Udvardi Ádám a rövid felsőbe szánta, ám a vendégek kapusa óriási bravúrral szögletre ütötte azt. Ezek után a Fradi próbálkozásait el tudtuk fojtani, tulajdonképpen nem volt izgulni valónk, és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Hosszú idő után szerepeltünk ismét hazai környezetben. Szerettünk volna győzelemmel visszatérni a pályánkra. Egy jól játszó ellenféllel szemben stabil futball jellemzett ma bennünket. Harcos meccs van mögöttünk: ma azt az oldalunkat is megmutattuk, hogy amikor szükség van rá, akkor védekezni is tudunk. Lesz jobb is ennél a játékunk, ám ahhoz addig győzelmeket kell gyűjtenünk. Jól alkalmazkodtunk az első félidőben a széllel szembeni játékhoz, türelmesek voltunk, és a második félidőben eldöntöttük a meccset. Volt erőnk kivárni a megfelelő pillanatra! A gól után a Fradi kapusa tartotta meccsben az ellenfelünket: érzésem szerint nem volt veszélyben a győzelmünk. Jövő héten nagy rangadó vár ránk, a listavezető MTK-nál fogunk szerepelni

– értékelte a látottakat Horváth Rudolf.