További sok sikert, srácok!

További sok sikert, srácok!

Bajnoki bronzérmesként búcsúzhattak el az Illés Akadémiától 2003-as növendékeink, akik közül kilencen tudtak itt lenni az ünnepi ceremónián.

Akárcsak tavaly, idén is tíz „kiöregedett” akadémistánktól köszönhettünk el a szezon végén. Minden kétséget kizáróan egy remek „évjárat” búcsúzott el utánpótlásképző centrumunktól, ugyanis szinte valamennyien bemutatkozhattak már a Szombathelyi Haladás NB II-es felnőtt csapatában. Akiknek ez esetleg nem jött össze, az is együtt gyakorolhatott már a nagyokkal. Az ünnepi ceremóniát ezúttal az U19-es kiemelt országos bajnokság utolsó meccse előtt tartottuk meg, melyen az aranyérmes MTK volt a mieink ellenfele. A srácok közül kilencen a helyszínen vehették át Illés Béla igazgatótól és Bakos Roland szakmai igazgatótól az emlékplaketteket. Egyedül Simut Lucas Mario nem tudott részt venni az ünnepségen, mivel ő már korábban megkezdte nyári pihenőjét.

A szokásainknak megfelelően ezúttal is néhány gondolatból álló visszatekintésre kértük búcsúzó növendékeinket.

Bényei Dominik (2018–2022):

Mindig is nagyon jól éreztem magamat itt. Rengeteget fejlődtem sportszakmailag. Sokat köszönhetek a mindenkori edzőimnek, valamint a stábtagoknak. Örülök, hogy egy igen jó, barátságos társaságnak lehettem a tagja négy éven át.

Bunevácz Bence (2016–2022):

Hat évet töltöttem itt, ez pedig meghatározó időszaka volt eddigi pályafutásomnak. Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtem az akadémián, ezért szeretnék is köszönetet mondani. Tartani fogom a kapcsolatot a srácokkal, az Illés csapatainak pedig követem majd az eredményeit.

Dezamits Dominik (2014–2022):

Nagyon sokat köszönhetek az akadémiának, hiszen innen lettem korosztályos válogatott, bemutatkozhattam az NB II-ben, valamint a Magyar Kupában is. Nem tudnám elégszer megköszönni, amit itt kaptam. Szép emlék, hogy több, mint 100 mérkőzésen viselhettem az Illés mezét.

Doncsecz Levente (2012–2019, 2021–2022):

A fejlődés az, ami leginkább megmarad bennem. Nekem volt egy rosszabb időszakom az MTK-ban és utána nagy örömömre itt mindenkitől megkaptam a bizalmat. Annál jobb szakembereket, mint például Vendi bá’ és András bá’, az ember nem is kívánhat magának. De szerettem a többi edzővel is dolgozni. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani.

Horváth Rajmund (2014–2022):

Rendkívül fiatalon kerültem Takács Csaba által az akadémiára. Neki úgy érzem, hogy nagyon sokat köszönhetek. Az évek alatt rengeteg barátot szereztem, sokukkal tartani fogom a kapcsolatot. Örülök annak, hogy sokan felkerültek közülük már a felnőttek közé is. Az összes edzőmnek hálás vagyok. Odafigyeltek ránk, mindenben maximálisan felkészítettek bennünket. Úgy érzem, hogy az Illés Akadémiánál jobb helyen nem is tölthettem volna az eddigi pályafutásomat. Külön öröm a számomra, hogy már a Haladásban is bemutatkozhattam.

Kovács Dominik (2021):

Úgy gondolom, hogy nagyon sokat fejlődtem itt. Sok tapasztalattal és baráttal gazdagodtam. Külön kiemelném Kutasi Csaba bá’ poénjait, de nem sokkal maradt el tőle Gaca bá’ és Smici bá’ sem. Eredményesnek gondolom az Illés Akadémián eltöltött időszakot.

Pataki Márk (2012–2018, 2021–2022):

Nagyon sokat köszönhetek az Illés Akadémiának, különösen Kutasi Csabának és Németh Gábornak, valamint a felnőtt gárda edzőjének, Jakab Csabának. Rengeteget fejlődtem minden téren, de talán a magabiztosság és a határozottság az, amiben a legtöbbet. Három év kihagyással lényegében az egész utánpótlás időszakomat itt töltöttem, így sok barátot szereztem, akikkel majd tartani szeretném a kapcsolatot.

Rosner Gergő (2014–2022):

Úgy gondolom, hogy az itt eltöltött évek alatt minden szempontból nagyon sokat fejlődtem. Mentálisan igen sokat kaptam, ez is hozzájárult ahhoz, hogy most már sokkal profibbnak érzem magamat, mint korábban. Fontos, hogy az akadémiának köszönhetem a legjobb barátaimat is. Külön hálám Horváth Rudolfnak, amiért rengeteget foglalkozott velem és bízott bennem

Tarján Patrik (2013–2022):

Nagyon sokat köszönhetek az akadémiának és a Lurkónak is. A sérülésem után a két klubnak köszönhetően tudtam magamat újra felépíteni. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy később az NB II-ben is bemutatkozhattam. Örülök annak, hogy itt lehettem. Az összes edzőnk sokat segített. Az külön öröm számomra, hogy a kisebbek közül többen a példaképüknek tekintenek. Nekik is üzenem: az Illés Akadémián mindenkinek van esélye arra, hogy a céljait beteljesítse!

Némi üröm az örömben, hogy az MTK a srácok búcsúmeccsén 2–0-ra legyőzte U19-es csapatunkat a Haladás Sportkomplexumban. A bajnoki bronzérem viszont ettől függetlenül is nagyon szépen csillogott a fiúk nyakában.