Tóth Milán kezdte meg a gólgyártást

Tóth Milán kezdte meg a gólgyártást

Három akadémista is a Haladás kezdőcsapatának tagja volt.

A Merkantil Bank Liga 26. fordulójában hazai környezetben játszott a Szombathelyi Haladás. A vasiak a Kaposvári Rákóczi együttesét látták vendégül. Mátyus János három jelenlegi Illés Akadémia-játékost vezényelt a kezdőbe: Debreceni Zalánt, Kállai Kevint és Tóth Milánt. Előbbiek a középpálya két szélén, míg utóbbi csatárposzton kapott lehetőséget. A padon foglalt helyet kapusedzőnk, Rózsa Dániel, és bevetésre várt a mezőnyjátékosok között Horváth Rajmund és Schuszter Ronald is.

A Hali rögtön nekiugrott ellenfelének, és a 4. percben már előnyhöz is jutott a hazai csapat. Tóth Milán kapott labdát a 16-oson belül, védője felrúgta, de a csatárunk felpattant, és éles szögből az ötös sarkáról kirúgta a kapu hosszú oldalát! Ez volt a támadó első találata az NB II-ben! Korábbi növendékünk Kiss Bence ezek után két gólt szerzett, majd egy gólpasszt is kiosztott, így a Hali nagyon simán, 4–0-ra megverte a Rákóczit.

Debreceni Zalán és Kállai Kevin végigjátszották a mérkőzést. Tóth Milán egy félidőt kapott, a hajrában pedig beállt Schuszter Ronald is.

A gólszerzővel készült videóinterjú megtekinthető az Illés Akadémia Instagram- és Facebook-oldalán is.