Toronymagasan mi rúgtuk a legtöbb gólt

Toronymagasan mi rúgtuk a legtöbb gólt

Az Illés Akadémia U10 játékosai 90 percet töltöttek a játéktéren.

Szombathelyen szerepelt a mai bajnoki fordulóban az Illés Akadémia U10. Faggyas Milán a Hende Noel – Novák Benett, Tóth Dávid, Dávid Marcell, Kalmár Kornél, Papp Olivér, Rajos Ádin, Angler Noé, Vígh Olivér, Sömenek Bálint, Pető-Bagics Barna összetételű keretet szerepeltette. Ezúttal a Király SE volt a bajnoki forduló rendezője. A találkozók játékidejét 2X15 percben határozták meg, a játéktér 35X55 méteres volt, míg a pályán 6+1-es felállásban játszhattak a csapatok. A rendezők mellett a Veszprémi FC USE és a Zalaegerszegi TE FC voltak az ellenfeleink. A 90 perc alatt tetszetős játék és jó mentalitás jellemzett bennünket, a három találkozón 18 gólt szereztek a zöld-fehérek.

Az első mérkőzésen ismerkednünk kellett a pályával: göröngyös talajjal kellett mindenkinek megbirkóznia. A sok passz és a sok elmozgás működött, ám ordító helyzetekben hibáztunk az első mérkőzésen. Külön készültünk a hosszú indításokra, ám voltak helyezkedési hibáink, ebből háromszor is 1:1-ben vitték a kapusunkra a labdát. A következő mérkőzésekre a hibákat kiküszöböltük, sajnálom, hogy egy meccs ideje kellett ehhez. Toronymagasan mi rúgtuk ma a legtöbb gólt, felborult a pálya a találkozóinkon. Mindig szeretném, hogy jobb és jobb produkciót nyújtsunk, mindemellett a tudatos elemeket, és a kombinatív dolgokat a mai napon rendkívül pozitívan tudom értékelni. Az egyéni hibák kijavításán dolgozunk: örömteli, hogy van fejlődési potenciál a srácokban

– értékelte a mai napot Faggyas Milán vezetőedző.