Tíz perc alatt három gól

Tíz perc alatt három gól

Körhöcz György együttese megnyerte a muraszombati találkozóját.

NS Mura U14 – Illés Akadémia U14 1–2 (0–0)
Illés Aka. U14: Hajba – Németh B., Fonnyadt, Molnár B., Szalma – Magadics, Székely, Módly – Bujdos, Ládonyi, Angler B. Csereként pályára léptek: Schepanski – Takács Á., Németh L., Lakatos, Mihók, Reiber. Vezetőedző: Körhöcz György.
Gólszerzők: Ládonyi (60., 0–1), Reiber (70., 1–2)

Változatos mérkőzést játszott a Mura-vidéken az Illés Akadémia U14. Az első félidőben is akadt lehetőség mindkét kapu előtt, ám a fiatalok az utolsó 20 percre hagyták a fő eseményeket. Egy óra elteltével szereztük meg a vezetést, amikor Takács Ákos indításából Ládonyi Bálint szerzett gólt. Néhány perc múlva egy szöglet után kiegyenlítettek a hazaiak, ám hamar visszavettük a vezetést: egy gyors támadás során Mihók Martin tálalt Reiber Marcell elé, aki remekül rúgta el 9 méterről a bal alsó sarokba, 1–2. A hajrában a szlovének több szögletet is elvégeztek, ám kiválóan védekeztünk, így 2–1-re megnyertük a mérkőzést.

Kifejezetten jó iramú találkozót játszottunk egy, a felkészülésünk szempontjából remek ellenféllel szemben. Sokat birtokoltuk a labdát. A hazaiak inkább akkor tudtak veszélyeztetni, amikor elveszítettük a labdákat. Nekünk volt több helyzetünk, akár több gólt is szerezhettünk volna, de az biztos, hogy megérdemelten nyertünk

– értékelt Körhöcz György.