Szünet után nyílt ki igazán az olló

Szünet után nyílt ki igazán az olló

A második félidőben nem tudtuk felvenni a ritmust a gráci csapattal.

 

Illés Akadémia U14 – Sturm Graz U14 1–8 (0–2)

Illés Aka. U14.: Németh B. – Abért, Szijjártó Áron, Blum, Pál – Palkó, Vert, Németh R. – Őri, Mayer, Szabó B. Cserék: Tama, Pfeiffer – Szalai M., Rózsa, Tóth B., Bécsy, Bigun, Vér, Csonka, Zancsics, Szijjártó Ábel, Fülöp. Vezetőedző: Tóth Zsolt

Gólszerző: Zancsics

Már az első percekben is látszott, hogy fizikálisan nagyon erős, jó csapattal kell összemérnie tudását, felkészültségét U14-es együttesünknek. Az első félidőben ennek ellenére nem volt nagy különbség a küzdő felek között. Szünet után azonban egyértelműen fölénybe kerültek az osztrák vendégek és teljesen megérdemelten nyertek még ilyen arányban is.

Az első játékrészben mutatott teljesítménnyel hellyel-közzel elégedett voltam. Csupán egy pontrúgás után, valamint egy komoly egyéni hibát követően kaptunk gól. A második félidő viszont, főként a cserék után értékelhetetlenre sikeredett

– összegezte a látottak a találkozót követően Tóth Zsolt vezetőedző.