Szoros küzdelemben negyedik lett az Illés Akadémia U17

Szoros küzdelemben negyedik lett az Illés Akadémia U17

Az NK Maribor nyerte meg a fiú U17-esek Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornájának küzdelmeit!

Szerda délelőtt folytatódtak a mérkőzések az Illés Akadémián. Kovács László csapata a címvédő NK Mariborral játszott. Negyedóra telt el, amikor betaláltak a dél-nyugati szomszédjaink: az oldalról való beadás után egy megpattanó lövés jutott balszerencsés módon a kapunkba. Bennünk volt azonban az egyenlítés, ám egy kicsit több határozottság kellett volna a befejezéseknél. 1–0-s vereséget szenvedtünk.

Nagyon vártunk erre a találkozóra, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a korosztályunkban az európai elitet képviselik a szlovének – számunkra pedig kitűnő tapasztalatszerzést jelentenek az ilyen típusú mérkőzések. A csapat együttes védekezésből sajnos nem kaptam sokat vissza az első félidőben, pedig az elmúlt két hétben nagy hangsúlyt fektettünk erre. A szünet után már volt bennünk tűz, a hátrányt azonban nem sikerült kiegyenlítenünk, de így is emelt fejjel jöhettünk le a pályáról. Az első félidőben nyulak voltunk, a másodikban már oroszlánok

– értékelt az – ahogy később kiderült – egyetlen vereség után a vezetőedzőnk.

A harmadik alkalommal megrendezett Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna második játéknapjának délutánján a nagymartoni (Mattersburg) Fussballakademie Burgenlanddal csaptunk össze: mindkét csapat előtt volt gólszerzési lehetőség, ám a védelmek és a kapusok voltak ezúttal a mezőny legjobbjai, így nem született gól – ez volt a torna egyetlen 0–0-ja. Záráskánt a kassaiakkal játszottunk. Itt már a támadójáték megfelelő pontossággal párosult! Egy bal oldali akció végén Pljesovszki Gergő lövését még bravúrral hárította a felvidéki kapus, ám a kipattanót Igor Menzselejev a hálóba belsőzte, 1–0. A kilátogató nézők és a szakemberek szerint is a torna legszebb találatával növeltük előnyünket: Pljesovszki Gergő balról lágyan ívelte a labdát középre, amit László Krisztián futtából, 16 méterről remekbe szabott mozdulattal lőtte a jobb sarokba, 2–0! Hogy a pontrúgásokból is eredményesek tudunk lenni, azt Gyapjas Botond bizonyította, hiszen a 38. percben a jobbról beérkező szögletet tanári mozdulattal fejelte a léc alá, kialakítva a 3–0-s végeredményt.

A Farkas Dávid, Tama Máté – Abért Barna, Abért Olivér, Bécsy Bendegúz, Bene Dániel, Csalló Kristóf, Erdei Merse, Fülöp Nándor, Gyapjas Botond, László Krisztián, Liplin Bence, Igor Menzselejev, Németh Richárd, Őri Bálint, Pljesovszki Gergő, Sági Marcell, Sipos-Kiss Dániel Skravanek Lázár, Söptei Bálint, Szabó Bence, Szabó Máté, Szakasics Péter, Tóth Ábel kerettel pályára lépő zöld-fehérek ezzel a torna második helyére kerültek. Az utolsó fordulóban mindkét találkozó eredménye számunkra balszerencsésen alakult. A 100%-os, és addig gólt sem kapó NK Maribor 1–0-s vereséget szenvedett az 1. FC Slováckotól, míg a kiválóan küzdő lengyel Stal Mielec kapujába a hajrában találtak be a burgenlandiak, így ők is 1–0-ra győztek. Ezzel a csehek és az őrvidékek is megelőzték a mieinket.

Az osztrákok elleni meccs két egyenrangú csapat küzdelmét hozta – itt már a játékpercek elosztására is figyeltem, hogy az egyensúly meglegyen. Reális eredmény született. Aztán negyedóra pihenőt követően a Kassa ellen szerepeltünk. Ötletesek voltunk, ami ezen a meccsen három gólt és győzelmet eredményezett. Az öt találkozón – úgy, hogy kétszer nem találtunk be – hét gólt szereztünk, ezzel szemben mindössze hármat kaptunk, egyet büntetőből és kettőt megpattanó lövés után. Csak az utolsó forduló meglepetéseredményei miatt nem kerültünk a dobogóra, azonban a fiúk számára kiváló erőpróbát jelentett ez a két nap

– értékelte az utolsó mérkőzéseket és a magát a tornát is Kovács László.

A III. Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna gólkirálya a nagymartoni Simon Vlna lett 5 találattal. A csapatok szakvezetői megválasztották a torna legjobb játékosát, a szlovén Niko Ostercet; valamint a torna legjobb kapusát, a szombathelyi Farkas Dávidot!

Az éremátadó ceremónián Szombathely Megyei Jogú Városa nevében dr. Horváth Attila alpolgármester, a Nemzeti Sportügynökséget képviselve Sárközi István és Pári Sándor, míg az Illés Akadémia részéről Halmai Gábor és Illés Béla adták át a különdíjakat, okleveleket, érmeket és serlegeket.

A torna végeredménye:

  1. NK Maribor 12 pont
  2. Fussballakademie Burgenland 10 pont
  3. FC Slovácko 10 pont
  4. Illés Akadémia 8 pont
  5. FC Kosice 3 pont
  6. Stal Mielec 0 pont