Szombathelyre jön az ETO, az Újpest, a Fehérvár, a Pécs és a Diósgyőr

Szombathelyre jön az ETO, az Újpest, a Fehérvár, a Pécs és a Diósgyőr

Négy fiú- és egy leánykorosztályunk játszik bajnokit hazai környezetben.

Hétszer tart edzést Horváth Rudolf és Horváth András a pechsorozatba került U19-es csapatunknak: Szabó Bencéék szombaton a két hellyel és három ponttal előttünk lévő MOL Fehérvárt fogadják majd.
FRISSÍTÉS: a szombat 12.00 órára kiírt Illés Akadémia–MOL Fehérvár FC U19-es találkozó elmarad. 

Szintén hét tréninget írt be az U17-es korosztály naptárába Kovács László és Nagy József. Az Újpestről győzelemmel hazatérők szombaton azt a Diósgyőrt fogadják, akik a múlt héten Debrecenben kétgólos előnyt szórtak el, és végül 4–4-gyel zártak Debrecenben.

Németh Richárd és Körhöcz György tanítványai, az Illés Akadémia U16 szerdára szabadnapot kapott, így hat alkalommal edzenek a srácok ezen a héten. Szombaton az ETO FC Győr érkezik hozzánk: a Rába-partiak egy meccsel többet játszottak eddig, és két ponttal többet gyűjtöttek be, mint mi.

Ötször hívja edzésre a tanítványait Sátori Barnabás és Varga Roland. A Kecskemét elleni idegenbeli siker után újabb lila csapat, a 2-2 győzelemmel és vereséggel álló Újpest FC érkezik Szombathelyre.

Szűcs János U14-esei szerda kivételével minden nap egyet-egyet gyakorolnak, majd szombaton 15.30 órakor a Vasas vendégeként kezdik meg (terveink szerint) a pontjaik gyarapítását.

Nagy László U13-asai csak szerdán nem, Tóth Zsolt sem szerdán, sem csütörtökön nem fognak edzeni. Bajnokijuk nem lesz a héten egyik korosztálynak sem, ám az U12-esek szerdán este hattól a győri Okos-Foci Műhely csapatával játszanak.

Faggyas Milán és Vargovics Zsolt U11-es korosztálya hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken edz majd egy jót. Biegner Dániel és Somfalvi Péter szerda kivételével  minden hétköznap tart edzést az U10-nek, míg Hujber Gábor és Balogh Bence háromszor gyakorol az U9-esekkel. Mindhárom korosztályunk vasárnap Mosonmagyaróváron játszik az új bajnoki rendszerben.

Pados József és Nagy Zoltán hétfőn, kedden és csütörtökön várja az U8-as gyerekeket, míg Szabó Róbert és Csikortás Dávid U7-esei kedden, szerdán és pénteken fociznak majd együtt. Mindkét korosztályunk vasárnap hazai környezetben játszik a Bozsik-fesztivál keretében.

A Tebeli György vezette U19-es lányok hatszor tréningeznek. Szerdán szabadnap jár Kaszap Kamilláéknak, szombaton pedig a Pécs együttesét fogadják majd.

Győrffy Mátyás és Fenyvesi Evelin nyolc edzést tart az U17-es lányoknak, vasárnap pedig ők utaznak Pécsre.

A Luki András–Kollár Panna-edzőpáros irányította U15-ös lánycsapatunk hat edzés után vasárnap szintén a Pécs ellen lép majd pályára.

Tóth Alexandra három tréninget tart az U14-eseknek, ugyanis ezen a héten nem játszik bajnokit a korosztály.