Szinte már verhetetlen az U10-es csapatunk

Szinte már verhetetlen az U10-es csapatunk

Zsinórban harmadik tornáját nyerték meg Biegner Dániel tanítványai, akik ezúttal 20–1-es gólkülönbséggel hozták le az erőfelmérőt.

Remek formában, két tornagyőzelem után érkezett a győrszentiváni teremtornára U10-es együttesünk. A mieink ott folytatták, ahol a múlt héten Répcelakon abbahagyták: az első meccsükön 7–0-ra verték a Puskás Akadémia csapatát, míg a másodikon 6–0-ra a Győrújfalu legénységét. Így Biegner Dániel tanítványai az első helyen jutottak az elődöntőbe, ahol 4–0-ra múlták felül a veszprémieket. A fináléban aztán ismét a felcsútiak jöttek, akiket ezúttal 3–1-re vertünk és ezzel a torna első helyén végeztünk. Ráadásul a viadal legjobb mezőnyjátékosának Lengyel Ágostont választották meg a szakemberek.

Az Illés Akadémia U10-es csapatában Sóvári Dávid, Gurzó Miklós, Németh Levente, Német Ádám, Török Balázs, Lengyel Ágoston, Varga Vince Lőrinc, Novák Bence, Pető-Takács Botond és Babos Kolos lépett pályára. Ezúttal Fazekas Bruno, Jáger Noel és Rajtosics Marcell hiányzott különböző okok miatt.

Zsinórban a harmadik tornán szerepeltünk. Úgy érzem, hogy mérkőzésről mérkőzésre jó játékot nyújtunk. Most is valamennyi meccsen mi domináltunk, szinte mindig az ellenfelek térfelén pattogott a labda. Ráadásul szépségdíjas gólokat szereztünk. Egy pici hiányérzetem csupán a döntő miatt van, ugyanis Lengyel Ágoston, Novák Bence és Török Balázs kivételével a többiek kissé megilletődötten játszottak. Az újabb aranyérmet a hiányzó három játékosunknak ajánljuk

– fogalmazott Biegner Dániel.