Szervezés, kommunikáció, edzésvezetés, visszajelzés

Szervezés, kommunikáció, edzésvezetés, visszajelzés

Az Illés Akadémia Balatoni programjának vezetője, Noé Dávid volt a beszélgetőpartnerünk.

A 2023/2024-es szezon komoly változásokat hozott az Illés Akadémia Balatoni programjában. Immáron három helyszínen – Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Hévíz – heti öt edzés szerepelt Noé Dávid eseménynaptárában.

Hogyan tekintesz vissza a magunk mögött hagyott időszakra?

A Balatoni program edzéseit 68 gyermek látogatta. Mindössze két foglalkozás maradt el az időjárás miatt: újabb előrelépés volt, hogy fedett helyszínünk is lett heti két alkalomra, ezzel pedig Hévíz is bekapcsolódott az általunk megálmodott rendszerbe. Feladataim közé tartozott az edzések szervezése, a részvételi létszámok megfelelő alakítása, visszajelzés a gyerekekről, az Illés Akadémiára szervezett látogatások – valamint a Szombathelyről érkezők számára a program bemutatása. Emellett megszerveztem az akadémiai edzésekre való eljutást, illetve a tornákon és mérkőzéseken való részvételt. Nagy segítséget kaptam Horváth Sándor tehetségkutatótól és Takács Csaba szekcióvezetőtől, mindezt ezúton is köszönöm nekik. 83 szülővel tartottam folyamatosan a kapcsolatot: kiemelten fontosnak gondoltam és gondolom a velük való kommunikációt. Elértük azt, hogy aki hozzám járt edzésekre, azok közül mindenki kapott legalább egy lehetőséget, hogy az akadémián részt vegyen foglalkozáson is – ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy amit ígértünk a legelején, ahhoz tartottuk magunkat! Igyekeztem mindenkinek segítséget nyújtani, nem csak azoknak, akiknek nagyon komoly esélyük van az akadémiai szintre.

A Balatoni programban az U13-as korosztály a legidősebb.

Az utolsó edzéssel 13 játékos „ballagott” el tőlem a 2011-esek korosztályából. Ez minden évben így van, hiszen U13-ig tudnak hozzám jönni a srácok. A nyár nagy kihívása, hogy a csoportokat rendezzem, az arra hivatottakat feljebb léptessem és a kezdő csoportokat feltöltsem. Ezt már év közben el kezdtem építeni, hiszen többeket bevontam már a 2015-ösök és a 2016-osok közül. Sok-sok tábor lesz augusztus közepéig, ott kifejezetten a kisebb korosztályokat látogatom. Fontos feladatom és felelősségem, hogy akiket leigazolunk, azoknak mindig biztosítsam a heti három edzéslehetőséget, hiszen erre ígéretet is tettem.

Miben látod az elért sikerek titkát?

Titok nincsen. Rengeteg munka van a háttérben. Ezért is szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, hogy mindig hozták a gyerekeket! A partnerkluboknak, azok vezetőinek és az edzőkollégáknak, hogy milyen remek alapot adtak ezeknek a srácoknak! Külön hála Vonyarcvashegynek, Gyenesdiásnak és Hévíznek, hogy támogatják ezt a programot! A zavartalan munkához a felsoroltak mindegyike óriási segítséget nyújt – így minden elért siker közös!