Szép eredmények CSGO-ban és a FIFA-döntőben is

Szép eredmények CSGO-ban és a FIFA-döntőben is

Ez az igazi esport: az offline események, a döntők, a színpadi játék, a kommentátorok kiabálása és a sok szurkoló a székeken!

Hétvégén rendezték a CSGO vb magyar kvalifikációs versenyének a négyesdöntőjét Budapesten. A döntő helyszíne a nagy múltú Play IT gamer esemény volt, ahol több tízezren látogatnak ki minden alkalommal a Hungexpo-ra.

Rögtön az első elődöntőben már bennünket szólítottak, ellenfelünk pedig a BEE csapata, akik CSGO-ban tavaly a magyar bajnokság második helyét tudták megcsípni. Tovább fokozta az aggodalmakat, hogy vizer nem tudott jönni a versenyre, így cserével kellett felállnunk a békéscsabai alakulat ellen. Cruly azonban remek beugrónak bizonyult, szenzációsan játszott, több alkalommal is mentett kört vert helyzetből!

A formátum a már megszokott BO3, azaz két nyert pályáig ment a küzdelem. A csapatunk az első pályát – a BEE által választottat – egy rendkívül szoros küzdelemben 19–15-re nyerte meg hosszabbításban.

A második pálya – a miénk – sajnos nem alakult olyan jól: 16–5-re kaptak ki a srácok. A kialakuló nagy különbség közben már a stábtagokkal is egyeztetve “pihenő” mérkőzést játszottunk taktikai szempontból, felkészülve a harmadik, mindent eldöntő ütközetre.

Ez aztán még az elsőnél is szorosabb lett. A békéscsabai csapat a 16 pontig tartó meccsen 15–13 ra vezetett. Viszont a mieink ki tudtak egyenlíteni és hosszabbításra mentették az utolsó pillanatban a meccset. Az első hosszabbítás ismét döntetlennel zárult, így újabbra került a sor, ahol az a csapat nyer, aki 22 pontot ér el hamarabb. Nos, 21–20-ra vezetett a BEE és az utolsó körben 1:1 elleni szituációba kerültünk, ahol aztán az idegek harcát a viharsarki csapat nyerte. 22–20-ra kikaptunk, a csabaiak 2–1-gyel jutottak a döntőbe, így mi a 3-4. helyen végeztünk.

Mindeközben egyébként zajlott a Magyar E-Sport Fesztivál FIFA-döntője is, ahova pedig Balu jutott be. Balu az első meccsen – 350 kilométer utazás és hajnali felkelés után – még nem volt a topon, így sajnos az alsó ágra kényszerült. Ott viszont szépen helyt állt és végül az 5. helyezést csípte el. Ez volt Balu első versenyidénye a legjobbak között és még elképesztően fiatal, előtte áll a jövő. A legjobb négy közé jutásért a nagy tapasztalattal rendelkező Grisly ellen kellett bizonyítani és csak 1–2-es összesítéssel maradt alul Balu, pont úgy ahogy első ellenfele Jocii ellen is, ezzel elmondhatjuk azt is, hogy senki sem fektette teljesen kétvállra játékosunkat, “mindig a pályán volt”.

Azt gondolom, hogy ez az igazi esport: az offline események, a döntők, a színpadi játék, a kommentátorok kiabálása és a sok szurkoló a székeken! Pont ezért érdemes ezzel foglalkozni, no, meg azokért a büszke tekintetekért, amiket a srácokon látok amikor felmennek a színpadra. Sajnos az utóbbi években ezek elmaradtak és megvallom nekem nagyon hiányzik ez a közeg, hiszen itt találkozik igazán mindenki mindenkivel és itt érzik a játékosok is azt az igazi versenynyomást, ami egyébként a magasabb szinteken állandó. Száz szónak is egy a vége, még több offline döntőt

– nyilatkozta Szabella Olivér aki az eseményeket végig a Hungexpón töltötte a csapataink mellett.