Szabó Lili először volt kezdő, és bombagólt lőtt az U19-ben

Szabó Lili először volt kezdő, és bombagólt lőtt az U19-ben

A 15 esztendős Szabó Liliána bemutatkozása igazán emlékezetesre sikeredett.

 U16-os csapatunk meghatározó játékosa az FC Hatvan csapata ellen játszotta első mérkőzését a nagyobbak között. Tebeli György együttesében a hevesiek ellen csereként, a St. Mihály FC, valamint a Budaörs ellen viszont már kezdőként lépett pályára. A bizalmat maximálisan meg is hálálta.

Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam ebben a korosztályban is. A csapatból sok mindenkit ismertem már korábbról, a társaság nagyon befogadó és segítőkész, így már az első perctől kezdve nagyon jól éreztem magam

– mesélte a fiatal játékos.

Különösen boldog voltam, hogy a szegediek ellen én is góllal tudtam hozzájárulni a csapat sikeréhez, de a legfontosabb persze az volt, hogy győzni tudtunk egy nehéz mérkőzésen. Ami a gólt illeti: egy szöglet utáni kipattanó után nagyon jól gurítottak vissza egy labdát, amit volt időm átvenni, ezt követően pedig a léc alá lőttem.

Az U19-es csapat az elmúlt héten három találkozót is játszott, amelyeken tovább folytatta kiváló tavaszi szereplését.

Mozgalmas hét áll mögöttünk, amely számomra is rendkívül eseménydús volt. Nagyon jó érzés volt, hogy a legutóbbi két alkalommal már kezdőként számítottak rám. Minden mérkőzésre becsülettel készülünk, még ebben a nem túl könnyű helyzetben is. Mivel egy nagyobb korosztályról van szó, az edzések intenzitása is magasabb, de úgy érzem, elég hamar sikerült felvenni a ritmust, és bízom benne, hogy ez így is marad. Mint ahogy szinte mindenki, mi is rendkívül nehezen éljük meg a járvány miatti helyzetet, de tudjuk, hogy a mi érdekünk, hogy betartsuk a szükséges előírásokat. Amit lehet, pl. az erősítésnél, valamint a mobilizációnál is szabadtéren oldunk meg, de szerencsére ez az eddigi eredmények alapján nem befolyásolja a teljesítményünket

– mondta a jövő Haladás-Viktóriájának reménysége.