Stabilizálnunk kell a védekezésünket

Stabilizálnunk kell a védekezésünket

A Várda LA után a Ferencvárostól is négy gólt kapott U14-es csapatunk, amely így 4–1-re kikapott a Fradi otthonában.

Ferencvárosi TC U14 – Illés Akadémia U14 4–1 (2–1)
Illés Aka. U14.: Schepanski – Angler J. (Bosnyák Bence, 51.), Bogdán, Szakály, Nyári – Hideg (Tóth D., 48.), Grádvohl (Börczi, 41.), Kiss-Széchényi (Axnix, 58.) – Bosnyák Botond, Sánta, Papp M. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerző: Papp M. (19., 11-esből, 2–1)

A kiemelt országos bajnokság második fordulójában a remek erőkből álló Ferencváros otthonába látogatott Nagy László legénysége és nagyon gyorsan jelentős hátrányba került, ugyanis bő 10 percnyi játék után már 2–0-ra vezetett a két egyéni hibánkat kihasználó fővárosi együttes. Ezt követően szerencsére nagyjából rendezni tudtuk a sorokat és a 19. percben Papp Máté értékesített büntetőjével fel is jöttünk 2–1-re. A félidő végjátékában adódtak ugyan helyzeteink, de egyenlítenünk sajnos nem sikerült.

A második játékrészt Sánta Richárd lehetősége vezette be, da sajnos egalizálás ebből sem lett. A Fradi viszont újfent jobban sáfárkodott a helyzeteivel: előbb a 46., majd az 53. percben is eredményesek voltak a házigazdák, akik így végül teljesen megérdemelten nyerték meg 4–1-re a két zöld-fehér együttes összecsapását.

Egy fizikálisan nagyon erős ellenféllel találkoztunk, amely sebességben abszolút fölénk tudott nőni a mai napon. Igazából nem is nagyon tudtuk velük felvenni a versenyt. Ezen kívül fájó volt a számomra, hogy egy-két futballistánk kishitű volt, bujkált a labda elől. Ha valaki topjátékos akar lenni, akkor annak nem szabad bátortalannak lennie. Még akkor sem, ha az ellenfél fizikálisan jóval erősebb. Gond, hogy hátul ezúttal is „gólerősek” voltunk. A következő hetek feladata az lesz, hogy ezen javítsunk. A helyzeteink amúgy elöl megvannak, de stabilizálnunk kell a védekezésünket

– fogalmazott a fővárosi vendégjáték után Nagy László vezetőedző.