Sok volt a kétgólos hátrány

Sok volt a kétgólos hátrány

Az első félidőben alaposan meglepte az MTE a Haladást.

Utolsó előtti hazai bajnokijára készült a Szombathelyi Haladás. A mieink a Credobus Mosonmagyaróvár együttesét fogadták. Michal Hipp a Mursits – Nyíri, Csonka, Devecseri, Bolla – Doktorics, Zvekanov, Rácz, Horváth R. – Molnár R., Borvető összeállításban küldte pályára csapatát, azaz a kezdők között hat egykori Illés Akadémia-növendék kapott helyet: Mursits Roland, Nyíri Vince, Bolla Gergő, Doktorics Áron, Rácz Barnabás és Horváth Rajmund. A padon – többek mellett – Tóth Máté, Katona István, Mayer Gergő, és akadémiánk egyéni képző edzője, Bosnjak Predrag várt bevetésre. Ellenfelünknél Szalka Dominik a kezdőben szerepelt, míg Czingráber Mátét a cserék közé jelölte az óváriak vezetőedzője.

A 6. percben addig gurigázott a 16-osunk környékén az óvári csapat, míg Illés Dávid 10 méteres lövése utat nem talált a kapunkba, 0–1. Az egyenlítéshez legközelebb a 31. percben álltunk: Rácz Barnabás 26 méteres szabadrúgása centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. Aztán a 37. percben kettőre nőtt a vendégelőny: Illést ezúttal sem támadtuk, 20 méterről pedig a bal kapufa segítségével kilőtte a sarkot, 0–2.

A szünetben beállt Bosnjak Predrag és Tóth Máté – áttevődött a játék teljesen az óváriak térfelére, de a Hali nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. Egy óra elteltével egy előrevágott labdára Csonka Bonifác startolt egy támadóval, együtt elestek, a játékvezető 11-est ítélt. Mursits Roland érezte az irányt és a bal oldali kapufára tolta az erős lövést. A 80. percben szépített a szombathelyi csapat: Csonka Bonifác átlövése utat talált a lábak között a jobb alsó sarokba, 1–2. A hajrára érkezett Mayer Gergő és Katona István – a másik oldalon pedig Czingráber Máté, meg is volt az egyenlítési lehetősége a zöld-fehéreknek, ám Bolla Gergő lövése fölé szállt. A vereséggel maradt 7. a Haladás, és már csak matematikai esélye van a csapatnak egy hellyel előbbre végezni.