Sok átlag feletti teljesítmény hozta meg az U14-esek győzelmét

Kiváló produkció a kapusunk részéről, és végére gólok a támadószekcióból! Megvan az első győzelem!

Illés Akadémia U14 – MOL Fehérvár FC U14 3–1 (3–0)
Illés Aka. U14.: Tama (Pfeiffer, 75.) – Bécsy (Őri, 75.), Rózsa, Kelemen, Pál (Vér, 75.) – Palkó (Tóth B., 75.), László, Németh R. (Csonka, 65.) – Abért (Szalay M., 59.), Blum (Vert, 76.), Szabó B. Vezetőedző: Tóth Zsolt
Gólszerzők: Németh R. (12., 40.), Abért (17.)

Nagyon fogadkoztak a találkozó előtt Tóth Zsolt tanítványai, akik enyhe túlzással élve rögtön a derbi elején nekiestek a határozottan jó erőkből álló fehérváriaknak. Ennek köszönhetően pedig a mérkőzés 12. percében egy szép akció végén sikerült is megszerezniük a vezetést: Németh Richárd vette be a vendégek kapuját. Nem sokkal később pedig már 2–0-ra vezettek fiataljaink, ugyanis Abért Barna is feliratkozott a góllövők közé. Pár perccel a félidő vége előtt pedig jött a harmadik találat is: Németh Richárd kapásból bombázott a jobb alsó sarokban.

Térfélcserét követően átvették az irányítást a Fejér megyeiek, de Tama Máté eszén nem tudtak túljárni. Kapusunk bravúrt bravúrra halmozva védte kapuját. Nem csoda, hogy lecserélésekor, a 75. percben nagy taps kísérte levonulását. A fehérváriak ugyan a 78. minutumban büntetőből szépítettek, de így sem tudták elkerülni a 3–1 arányú vereséget.

Egész héten arra készültünk, hogy játékban és eredményességben is megmutassuk, hogy többre vagyunk képesek. Szerencsére ezt a mérkőzésen bizonyítani is tudtuk. Hatalmas tűzzel, szenvedéllyel és szervezettséggel játszottak a srácok. Az első két gólunk begyakorolt játékelem végén született, míg a harmadikat egy parádés lövésnek hála könyvelhettük el. A szervezettségünket a második félidőre is meg tudtuk tartani, így sikerült egy nagyon jó Fehérvárt legyőznünk. A csapatunkból mindenkivel elégedett voltam, de a kapus Tama Máté kiemelkedett még a jók közül is. Annak is örülök, hogy a 2008-as születésű Kelemen Mirkó remek teljesítménnyel mutatkozott be az U14-esek között

– nyilatkozott csapata első szezonbeli bajnoki győzelmét követően Tóth Zsolt vezetőedző.