Sikeres U19-es rajt

Sikeres U19-es rajt

Horváth András együttese többet tett a győzelemért, megérdemelten nyert.

Illés Akadémia U19 – ETO FC Győr U19 2–1 (1–0)
Illés Aka. U19:
Kovács M. – Mayer, Frák, Kovács B., Stifter – Kopácsi Á., Bolla B. (Mozsár, 67.), Mohos – Zsédely (Kovács P., 87.), Katona (Udvardi, 67.), Pruska (Bonyhárd, 91.). Vezetőedző: Horváth András.
Gólszerzők: Mohos (23., 1–0; 72., 2–1)

Meccskezdéskor előbb az eső esett a bajnoki rajton, a kezdősípszó után pedig még szárazon érkező jégeső is fehérre festette a műfüvet, az első negyedóra végén pedig kisütött a nap…

Az ötödik percben egy jobb oldali győri szöglet után öt méterről érkezett a fejes, amit Kovács Martin nagy bravúrral a léc alól tolt ki. A 23. percben megszereztük a vezetést! Remekül épült az akciónk a jobb oldalon, Mayer Gergő középreadását Katona István átlépte, Mohos Barnabás pedig ballal a bal felső sarokba ragasztotta 15 méterről, 1–0. Az első félóra végén ziccerben lépett ki a győriek apró termetű támadója, ám Kovács Martin tökéletes ütemben jött ki a kapujából, felpörgött rajta a labda, majd azt Kovács Bence tisztázta. Lövéssel válaszoltunk a helyzetre: Katona István 16 méteres kísérletét üggyel-bajjal kaparintotta meg az ETO portása. Az első félidő hajrájában nem volt velünk a hazai kapufa: Mohos szögletét Kovács Bence bólintotta rá, a jobb oldali kapufa kisegítette a győrieket. Sőt, még egy Mohos-ziccernél és egy Zsédely Bence-lövésnél is nagyot védett a vendégek hálóőre, Kovács Bence fejese pedig centikkel ment mellé.

A második játékrész is Kovács Martin-bravúrral indult: egy szöglet utáni 10 méteres félmagas lövésnél védett nagyot kapusunk. Az 55. percben egy rendkívül könnyű síppal befújt 11-eshez jutottak a győriek, amit értékesítettek is, 1–1. Kopácsi Áron lövésénél jártunk nagyon közel ahhoz, hogy visszavegyük a vezetést, ám kiszedte a jobb sarok elől a labdát a vendégkapus. Udvardi Ádám–Mayer Gergő–Frák Marcell volt a labda útja a jobb szélen, utóbbi indította Kopácsi Áront, aki a 16-os és az alapvonal találkozásáról visszagurított, Mohos Barnabás pedig 12 méterről úgy lőtte a léc alá, hogy a labda egy pattant azután, hogy a lábát elhagyta, 2–1. A Győr megpróbált támadni ezek után, ám a védelem stabilan állt a lábán, így 2023 tavaszát megérdemelt győzelemmel kezdte az Illés Akadémia U19.

Úgy gondolom, hogy a srácok mindent megtettek a győzelemért. Jó felfogásban játszottak és racionálisabban futballoztak, így megérdemelten gyűjtöttük be a rajton a három pontot. Az első félidő végén – már 1–0-s előnynél – voltak lehetőségeink arra, hogy újabb gólt-gólokat szerezzünk. Ezeknél a befejezéseknél kellett volna rutinosabbnak lennünk, ennek ellenére úgy éreztem a játék képe alapján, hogy ez a találkozó csak a mi győzelmünkkel zárulhat

– értékelte a tavasz első meccsén szerzett győzelmet Horváth András vezetőedző.