Remek kezdés U15-ös lányainktól

Remek kezdés U15-ös lányainktól

Legfiatalabb korosztályunk látványos játékkal és szép gólokkal 6–0-s győzelmet aratott a Slovan Bratislava ellen.

Illés Akadémia-Viktória U15 – Slovan Bratislava U15 6–0 (6–0)
Gólszerzők:
Karancsi Emma (3., 1–0), Bihari Csenge (18., 2–0; 27., 3–0; 31., 4–0), Nagy Csenge (33., 5–0), Bihari Patrícia (35., 6–0)

Női szakágunk három korosztálya közül egyértelműen U15-ös csapatunk ment át a legnagyobb átalakuláson, a szinte teljesen kicserélődött keret pedig első felkészülési mérkőzését játszotta szombaton délelőtt a Slovan Bratislava gárdája ellen, méghozzá Gertner Luca, Harmath Ramira, Derényi Alíz, Sipos-Kiss Virág, Nisztor Maja, Palatin Dorka, Karancsi Emma, Bihari Csenge, Bihari Patrícia, Nagy Csenge, Horváth Amira, Imre Blanka, Imre Adél, Kopfensteiner Szonja, Kumánovich Kinga, Bedőcs Lea Sára, Stróbli Kitti, Első Hanna összeállításban. A lányokon nyoma sem látszott annak, hogy nagy részük éppen most esik át a tűzkeresztségen, Karancsi Emma révén már rögtön a mérkőzés elején megszereztük a vezetést. Egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, óriási mezőnyfölényben futballoztunk, s nem túlzás azt állítani, hogy szép kényszerítők, védelem mögé belőtt labdák, valamint ütempasszok után futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket. Bihari Csenge szépségdíjas szabadrúgása után aztán ismét gólnak örülhettünk, aki aztán kisvártatva triplázni tudott. Egyre inkább kiszakadni látszott az a bizonyos gólzsák, a szünet előtt még Nagy Csenge és Bihari Patrícia is beköszönt, így aztán 6–0-val mehettünk pihenőre. A játék képe a szünet után sem változott, mi birtokoltuk a labdát, irányítottuk a találkozót, a lányok pedig továbbra is motiváltan, nagy kedvvel futballoztak. Mindezek mellett kemény párharcok is jellemezték a mérkőzést, amikbe maximálisan beleálltak lányaink. A lehetőségeink ebben a szakaszban is megvoltak, hogy növeljük előnyünket, újabb gólokat viszont nem tudtunk szerezni, ám ennek ellenére is egy nagyon magabiztos győzelemmel és sokszor látványos, szép játékkal hangoltunk a jövő héten esedékes Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornára, ahol szlovén, horvát, valamint szlovák csapatokkal mérhetjük össze erőnket.

Ez volt az első nemzetközi felkészülési mérkőzésünk, a lányok pedig kellően agresszívan, dinamikusan álltak bele az összecsapásba. Nem hagytunk teret ellenfelünknek, nagyon sok labdát szereztünk a térfelükön, ezekből pedig számtalan veszélyes helyzetet ki tudunk alakítani. Kombinatív, felszabadult játékot mutattak a lányok, mindenkinek a hozzáállása nagyon tetszett, sok dolgot visszakaptunk azokból, amiket az elmúlt két hétben gyakoroltunk az edzéseken. Egy nagyon minimális hiányérzetem csupán azzal kapcsolatban van, hogy sok helyzetet elpuskáztunk – hozzáteszem, egy nagyon ügyes kapussal álltunk szembe, aki nem egyszer borsot tudott törni az orrunk alá. Egy hosszú út kezdetén vagyunk, fokozatosan építkezünk, de az már most látszik, hogy ezzel a mentalitással sokra vihetik a lányok. Külön szeretném kiemelni Kopfensteiner Szonját, nagyon örülünk, hogy köztünk lehet újra, és hogy ismét pályára léphetett

– összegezte a találkozót Ferencsik Evelin vezetőedző.