Rajtol az Illés Akadémia Talents

Rajtol az Illés Akadémia Talents

A Spirit rutinos versenyzői mellett a Talents ifjú játékosai is bizonyíthatnak az új Rainbow 6: Siege-ligában.

A Magyar E-Sport Szövetség, ahogy azt már korábbi, FIFA-val kapcsolatos hírünkben is írtuk, az idei versenyszezonra több játékban is másodosztályt, amolyan NB II-t indított. A FIFA-ban le is ment az első pár verseny, ahol BEBO képviselt minket. A következőkben pedig indul a Rainbow 6: Siege szezon, májusban szinte csak erről fog szólni a hazai esport. A fő csapatunk, mely korábban Belgiumot is megjárta kezdi is a szereplését az első osztályban.

Most azonban egy másik gárda igazolásáról adunk hírt ugyanebben a játékban. Az Illés Akadémia Spirit a 2. Rainbow 6 ligában is képviselteti magát, méghozzá egy fiatal ötössel. A csapatunk tagjai: Tomcsikk, nrb, B3NC3, SImpostor és Robitusin. Munkájukat Greff Barnabás segíti majd junior menedzser pozícióban. A versenyzést már a héten elkezdik és az eredményekről, illetve a meccsek időpontjáról a szokásos „gyors” social média platformunkon, Twitteren, számolunk majd be minden alkalommal.

Számunkra, mint utánpótlásnevelési központnak (nem csak a labdarúgásban, hanem az esportban is) nagyon fontos a fiatal tehetségek segítése és felkarolása. A frissen igazolt játékosok ezért a stáb támogatását élvezik, és a játék mellett a sportra nevelés is központi szerepet játszik majd az életükben. A mérkőzéseken, a „talent programból” ismerhető módon, Illés Akadémia Talents néven indulnak majd és a játékon belül az IASt jelzést kapják majd.

Sok sikert, TALENTS!