Pataki Márk egy félidőt védett az U19-es válogatottban

Pataki Márk egy félidőt védett az U19-es válogatottban

Az Illés Akadémia U19-eseinek kapusa kapott gól nélkül hozta le azt a 45 percet, amit a bosnyákok elleni második mérkőzésen a pályán tölthetett.

Márciusban az Európa-bajnoki-selejtezők elitkörében lesz érdekelt Tímár Krisztián együttese. A felkészülés keretében a csapatunk hazai környezetben kétszer is összemérte a tudását Bosznia-Hercegovina együttesével. A mieink az első meccsen 4–1-es félidőt követően 6–2-re nyertek. Ezen a derbin nem kapott lehetőséget akadémián hálóőre, Pataki Márk. A második összecsapáson viszont már 45 percet a pályán tölthetett cerberusunk, aki a második félidőt hozta le kapott gól nélkül a 0–0-ra végződő összecsapáson.

Nagyon örültem a játéklehetőségnek. Igyekeztem meghálálni a bizalmat. Végig koncentrálnom kellett, mert szerettem volna kapott gól nélkül lehozni ezt a félidőt. Amúgy kifejezetten jól telt ez az összetartás is, ráadásul jó eredményeket értünk el a bosnyákok ellen. Szerintem jó úton halad a csapat. Ha minden igaz, akkor február végén lesz a következő edzőtábor. Remélem, hogy akkor is meghívást kapok majd

– fogalmazott Pataki Márk.